máj 102016
 

A 7 Wonders: Duel bemutatása előtt elgondolkodtam azon, hogy vajon mennyire van értelme ismertetőket írni? Legalábbis pont egy ilyen mainstream játékról, amely a tavalyi megjelenése óta már a BGG toplista 12 (tizenkettedik!) helyére került, és a keres-kínál listákat figyelve is látszódik, hogy sokan rámozdultak erre. Velem is ezt történt: gondoltam, végre egy jó két személyes játék, ami pörgős, nem kell hozzá komoly angol tudás (a párom miatt) és nincs hosszú betanulási időszak. Ráadásul kedvelem is a szerzőpáros többi játékát, így azt gondoltam, hogy ez maga lesz a csoda.

És itt jön a képbe, hogy miért is nincs értelme erről a játékról írni? Hiszen elképesztő eladásokat produkál, a közkedvelt 7 Csoda kellően kitaposta az utat előtte nem csak külföldön, hanem itthon is. Ha csupa pozitívat írok, akkor az igazából nem oszt, nem szoroz, hiszen akit érdekelt, már valószínűleg megvette vagy meg fogja venni. Ha negatívat írok – és kitalálhattátok már, hogy inkább ez lesz a cikk fő motívuma – akkor pedig miért is hinne nekem bárki, amikor minden azt mutatja, hogy a Duel valami elképesztően jó valami, ha ennyire fogy és ilyen magas a BGG ratingje?

Én is ennek a hype-nak dőlhettem be, és emiatt tettem magasra a lécet, és lehet, hogy ezért is volt egy kicsit csalódás? Sajnos nem csak ez van a pakliban. Mert egyébként a játék jó, „de”. De van egy hatalmas nagy DE. A Duel sajnos több sebből vérzik, pedig tényleg nagyon egyedi ötleteket használt Bruno Cathala és Antoine Bauza, akiknek többek között például az Abysst, Ghost Storiest vagy a Takenoko-t köszönhetjük.

A játék egyébként első ránézésre tényleg zseniális. Nem csodálom, hogy aki lát róla egy videót, játszik vele 2-3 –at, esetleg szerette az alapjátékot, az azonnal beleszeret. Ötletes draftolási és erőforrás-szerzési mechanizmusa van, változatos győzelmi feltételek, 5 féle nyersanyag, 7 féle győzelmi pont típus, 12 csoda, amiből válogathat az ember… tényleg magával ragadó, és szerelem lehet első látásra bárkinek. A gond ott kezdődik, hogy amikor az ember egyre többet játszik vele, kibukkannak a hibák. Nem kevés játékot játszottunk már a párommal 30-40 alkalommal, de a Duel sajnos nem fogja megélni a polcunkon ezt a kort.

Ha tömören kéne megfogalmaznom, hogy miért keserű a szájízem, akkor azt mondanám hogy azért, mert szinte semmi sem a tudáson múlik, és a döntéseimnek igazából nagyon enyhe súlya van. Túl nagy a szerencse szerepe ahhoz képest, hogy a játék mennyire komplex győzelmi feltételeket kínál, és milyen összetettnek tűnik elsőre. A 3 nyerési ág egyáltalán nincsen egyensúlyban.

Például, nagyon sokszor csak azért kell befektetnem a piros (hadászati) laptípusba, hogy az ellenfél ne szaladjon meg vele. Aminek az a következménye, hogy az ellenfél ezt tudja, és már eleve nem fog erőforrásokat áldozni például a hadászatra, mert tudja, hogyha elkezdi fejleszteni, akkor egy kevés erőforrással én negálni tudom az ő törekvéseit, és ő sokkal többet veszít azon, hogy ilyen módon tör ellenem. Tehát már bele sem érdemes kezdeni. Ez egy pár játék után nyilvánvalóvá válik, és a 3 győzelmi feltételből egy ki is esett, csak amolyan 2-5 VP szerző módszerré válik, ami a végelszámolásban (átlag 60-70 VP) nem ér olyan sokat, tekintve, hogy milyen sok nyersanyagot kéne beleraknom. Így a játékosok – ha nyerésre játszanak – nem fognak ehhez nyúlni, csak érintőlegesen.

Nézzük a másodikat, a technológiai úton történő nyerést. Itt a 7 féle technológiai típusból 6-ot kell összegyűjteni a 3 korszak alatt, azaz három különböző pakliból kell begyűjtenem a lapokat, amikből kevés van és lehet, hogy még az elején kivettük őket a setup során. Ha az ellenfél egy picit is figyel, könnyedén negálni tudja ezt a lehetőséget is. Egyetlen egyszer nyertem meg így a játékot, mert nem volt már más esélyem, és a szerencsében bízva vártam, hogy talán az egyik letakart lapka pont azt fogja nekem feldobni, amire szükségem lesz. És pont az volt. Mázli. Soha, még a közelébe sem kerültem ennek a fajta győzelemnek, hiába játszottunk egyre többet és többet. Ez is olyan tehát, hogy egy picit bele kell fektetned azért, hogy az ellenfél ne így nyerjen, de egyébként csak VP gyűjtésre jó.

Nem is az a baj a fentiekkel, hogy így működnek, hanem valahogy az ember teljesen aránytalannak és egy felesleges macerának tartja már, ami egy kötelező rossz választás a játékban, és szűkíti a lehetőségeket a helyett, hogy éppen hogy növelni azáltal, hogy nyerési lehetőségeket kínál.

A harmadik mód ugye a VP-k hajhászása, ami első ránézésre tényleg nagyon klassznak tűnik. S bár nem hangsúlyoztam eleget, a játék zsenialitása ebben rejlik igazán. A játék alap motorja az, hogy minden körben egyetlen egy kártyát választhatok a mindenki számára egyformán elérhető lapok közül (lásd kép), és ezt a városomba kell beépítenem. Ezek az épület-lapok általában a játék első fázisában főleg nyersanyagokat fognak termelni, vagy kisebb fejlesztéseket, amelyek győzelmi pontot termelhetnek vagy későbbi építkezéseinket támogatják.

Sok kétszemélyes játék van mögöttem, s a játékélményt összehasonlítva végig azt érzem, hogy a játék vezet, nem tudok tervezni előre semmit sem, mert mindig azt kell mérlegelnem, hogy én vegyem-e meg az adott lapot, vagy meghagyjam-e az ellenfélnek. És tulajdonképpen egy VP-számoló géppé kell válnom. A döntést sosem a tudásom fogja meghozni vagy az, hogy mennyire tudok előre tervezni, hanem hogy jól számolom-e a lapokat és a VP-ket. Elviszem-e az adott lapot vagy sem?

És itt jön be a játék rákfenéje, ami megölte számomra az egészet: látok mondjuk az első Korszakban 2 elvehető lapot, és 4 nem ismert áll előttem. S hiába taktikázom szét magam, ha a felbukkanó lapok pont az ellenfelemnek fognak kedvezni, teljesen feleslegesen kombináltam. Ha bízom a szerencsémben és bejön, akkor nagyot kaszálok. Ha számolok, akkor veszítek, mert a szerencsével néha többet lehet nyerni. Persze, mondanánk, hogy a két játékos esetében kiegyensúlyozza magát: de folyamatosan azt érzi az ember játék közben, hogy nem ő tervez, nem irányít, és lohol a lapok és a szerencséje után.

(Nyugalom, ennek az árnyoldalnak meg fogom mutatni a szépségét is, türelem, nem kell kiakadni, a cikk végén dicsérem majd a Duelt)

Amiről még nem volt szó, hogy a játék elején a 12 csodából 4-4 kerül draftolásra, és már itt megjelenik az első egyensúlytalanság a játékban, ugyanis ezek nagyon nincsenek egyensúlyban. Persze azt gondolná az ember, hogy azért a 4-4 elosztás szórásából mindenki kiegyensúlyozottan jól jár, pedig nem. Itt már az elején lehet sejteni, hogy kinek áll majd jobban a zászló. Tehát, nem a játéktudáson múlik, hogy milyen lehetőségeim lesznek a játékban. Van, ami hirtelen 12 aranyat termel (a játékot 7-tel kezdjük, és ez olyan kezdőlöketet tud adni az első fázisban, ami legtöbbször behozhatatlan). Vannak kötelező választások, amelyeket 4-5 játék után kiismer az ember, és akkor a draftolás tulajdonképpen arról fog szólni, hogy ki veszi ki az erősebb lapokat. Nincs értelme itt tervezni igazán, hogy majd erre vagy arra gyúrok, ilyen vagy olyan taktikát alkalmazok.

Miközben a cikk íródott még egy negatív kritika fogalmazódott meg bennem, ami már nem egyszer előfordult. Mégpedig az, hogy elég sokszor a játék első harmadában-negyedében eldől az, hogy ki fog nyerni. Nem egyszer jöttek már úgy fel a nyersanyag lapok vagy a leépíthető csodák, hogy a második játékos tulajdonképpen csak asszisztált az elsőnek, és a veszteségét próbálta minimalizálni. Az általunk játszott tizenpár alkalomból a legtöbbször igen nagy pontkülönbséggel nyert az egyik vagy a másik fél. Ez szintén azt mutatja nekem, hogy a játék nem kiegyensúlyozott, és naaaagyooon sok függ a szerencsétől.

S hogy végül megvédjem a játékot: valószínűleg olyat kerestem a 7 Wonders: Duel-ben, ami eleve nem volt benne. Ez egy könnyed, belépő szintű játék, amelyet az ismert és sikeres játékra alapozva adtak ki, majd mindenki megvette, valószínűleg játszott is vele párat. A kevésbé gémereknek (és ez nem minőségi jelző!) kiváló és szórakoztató időtöltés egyszerűségével, szépségével és könnyedségével. A cikkből érződő negatív hullámok erejét nem kell annyira komolyan venni, mert lehet, hogy csak a csalódottság növelte az ellenérzést, mint a valódi problémák súlya. Könnyen lehet, hogy amelyeket a párommal közösen hibáknak éreztünk, másoknak teljesen normálisan a játék velejárói. Mi nem tudtuk magunkat túltenni rajta, és nem tartjuk jó játknak a 7 Wonders: Duel-t.

Egy belépő szintű, szórakoztató 2 személyes játék tehát a Duel, amit nem ajánlok azoknak, akik legalább közepes kihívást keresnek egy játékban. Komolyabb startégáknak pedig végképp nem. Nagyon fáj a szívem érte, mert a játék tényleg szép, kellően ötletes és újszerű.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)

Sorry, the comment form is closed at this time.