Ez úton szeretnék minden olvasónak kellemes és békés karácsonyi ünnepeket kívánni!
Jövőre találkozunk virtuálisan.
Bala
Ez úton szeretnék minden olvasónak kellemes és békés karácsonyi ünnepeket kívánni!
Jövőre találkozunk virtuálisan.
Bala
Igen, folytatódik hamarosan minden. Plusz még annál is több. Még több sereg, még több írás… csak valami hihetetlenül sok munkám van most, és ez még így lesz november közepéig. Addig is szíves türelmeteket kérem. Ajándékul álljon itt egy kép.
Fattyú birodalma ellen játszottam, középen a Főpap, immár oltára nélkül, amit kis köpőcsövek lőttek rommá. Nagyon sok kis köpőcső. Szerintetek végül a pap túlélte?
Ez előző írásban kiveséztük a sereg lelkét, a Slann-t. Sokan talán azért nem kezdenek bele a gyíkember seregbe, mert ennyire középpontban van a nagybéka ? de szeretném hangsúlyozmi, hogy a jelenlegi 8. kiadású szabályok szerint a lvl4 varázsló nélküli seregek kevésbé életképesek, annyira kihagyhatatlan mágiaiskolák vannak.
Meg lehet próbálni a Slann nélkül is, mert a szkink papok olcsók, de sajnos pillekönnyen kiüthetőek és hát a heaven magic egy nem túl erős iskolaforma. Dispellezni a háttérből kiválóak, ha full közelharci seregre adjuk a fejünket. De nézzük akkor tovább a sereget, heréljük ki a tücsköt.
FIGYELEM: hasznos tanácsok minden WHFB játékosnak a cikk második felében!
A Lizardmen sereg lényege: mindenki 3 kockával dobja az Ld tesztet, és a kettő legkisebb számít. Azt kell mondjam, hogy ez egy olyan erősség, ami talán elsőre fel sem tűnik az embernek. Már a szauruszoknak a 8-as Ld-jét is ritkán rontja el az ember, s ha a Slann mellett állunk, akkor a 9-es Leadership BSB újradobással igen ritkaság számba megy a rontás.
Na de ha a magányos Slann megkapja a +1 Ld zászlót, akkor a 10 Ld kétszer is elrontva: kvázi évente egyszer kategória.
Érdemes tehát erre építeni: a magányos Slannt (vagy a TG osztagot) a csatatér/forrongó hely közepében tartani, és szórni a 10-es Hidegvérű Ld-t. Ezzel a seregünk kvázi megállíthatatlan lesz, hiszen a 2-3 ?mal bukott közelharcok is egy laza csuklómozdulattal megdobhatóak. Aki rontott már el kulcshelyzetben Ld-t (szerintem az undead játékosokon kívül erről mindenki tudna mesélni), az tudja, hogy mit jelent az, hogy a Lizardmen seregben ilyen nincs. Nem kell félned elrontott fear/terror tesztektől, elrontott march-tesztől, combat reformtól. Ilyet még az undead-ek sem tudnak.
Tehát, a sereged mindig azt csinálja, amit szeretnél: nagy előny, építs rá!
Ezzel kapcsolatban el kell mesélnem, hogy az Eupean Team Championship 6 játéka alatt talán egyszer vagy max kétszer rontottam el Ld-t, a szkinkek 6-os LD-jét.
Igaz, minden seregnél sokat számít az, hogy hogyan mozogsz, de tapasztalataim szerint ez a Lizardmeneknél sokkal fokozottabban megjelenik, mert sok fajta egységed van, amiket össze kell tudnod hangolni. Nézzük az alapokat ? nyilván nem mindig van mindegyik a seregben.
Bevallom, nekem ezzel van a legtöbb problémám, mert ez az egység nagy blokkok lefújására ideális. Ez azt jelenti, hogy a főként az első, maximum a második körben fújnod kell velük, mert később a blokkok és a gyorsabb mozgású support unitok már közelharcban vannak. Tehát közel kell menned, akkor pedig a nagy blokkok el fognak téged érni. Ha oldalazol, akkor pedig az ellenfél flankelő osztagainak teszed ki magad.
Ha oldalról osongatsz, akkor flankelő support unitokat tudod lefújogatni ? nagy előny, hogy Te skirmisher vagy, tehát jó eséllyel kimozogsz mindig a LoS-ból és tudsz fújni. Erre kell építened, hogy úgy tudd használni ezt a Skirmish unitot, hogy oldalazva, cselezve mindig tudj valamit fújni, azaz mindig arra törekedj, hogy valamit láss és közel is legyen.
Ha a flankelő unitjai nagyok és erősek, páncélozottak vagy monszterek, akkor jó eséllyel ezeket feltartod, a hátukba kerülsz, zavarod őket ? ez már előny neked, ha rád fordul és el akar kapni. Ha ügyes vagy, a második körre az ellenfél íjászai mellé érsz, és szabad a pálya a fújásra. Azért a -1 tohit lövés ellen, T4, AS5+ és az 5+ MonsterAndHandler miatt egész jól bírják a sima lövéseket.
Ugyanakkor komolyabb lények, random mozgású valamik, 5 fős nehézlovasság mind megeszi a szalikat. Ha Szalamandrák ellen játszol, törekedj arra, hogy minél előbb berohamozd őket! Hidd el, közelharcban nagyon gyengék. Igaz, 5-ös erővel harapnak, de 3WS és csak kettőt, a szkinkek meg 2WS-sel ütnek 3-as erővel. Készülj tehát egy 5 fős erősebb lovassággal ellenük, jó eséllyel már az első (második) körben rájuk ronthatsz.
Ha nem flankelsz velük, akkor az első körben lefújhatod a nagy blokkokat, mert bemozogtál a frontvonal elé. Majd rohamreakcióként elmenekülsz a roham elől, akkor jó eséllyel összeszeded őket a harmadik körben, negyedik körtől kezdve pedig ideálisak arra, hogy a játék végén még a maradék menekülő/túlélő/elfutó osztagokat levadásszák, és így tartják a pontjukat is, és bevégzik azt, hogy a sokszáz pontot érő osztag három menekülő túlélőjét már nem érnéd utol, de ők igen.
Én ez utóbbit preferálom, mert az ellenfélnek általában mindig van valami erősebb flankelő unitja, amivel le tudja rohamozni a Szalamandrákat, ezért az ?első körben odamegy, lefúj ? utána menekül és összeáll? kombinációt szoktam választani, mert a 3 szalamandra mégiscsak 225 pont, ami sok. Hasonlítsuk kicsit össze a 205 pontos Hellcannonnal, vagy a 175 pontos hidrával, és máris érezni fogjuk, hogy miért kell nekünk vigyázni erre a törékeny unitra. Erős ha fúj, de ennyi.
Amire figyelned kell, hogy ha menekülsz, akkor jó eséllyel a frontvonalad mögé kerülnek be a szalamandrák, és onnan bizony időbe telik előre vánszorogni. Érdemes több féle trükköt kipróbálni velük.
Összegzés:
Használd ki, hogy march után is tud fújni, mozogj vele ügyesen. Kerüld ki az oldalszélen jövő dolgokat (ha teheted), kerülj az frontvonal mögé. Ha kell, menekülj inkább vele a csatatér közepén, a Slann közelében már tutira összeszeded őket. Arra is gyúrhatsz, hogy pánikra érzékeny seregeket fújdogálsz le vele, így megbonthatod a sorokat. Elfek, orkok és emberek ellen kötelező választás.
Tipikusan egy olyan osztag, amivel ha jól mozogsz, akkor nagyon nagy előnyre tehetsz szert, de ha nem arra használod, amire való, akkor pontkidobás. T3, 6+ -os páncél, 2W, darabja 30 pont. Egy magic missile vagy 10 íjász simán bevisz 2 sebet, és ha 4-et hoztál, akkor máris pánikolnak. Azt gondolná az ember, hogy ők arra valók, mint az összes többi repülő lény: hadigépvadászatra, kis unitok megkajálására. Pedig nem, vagyis csak részben igen.
Mivel sebezhetőek, vigyázni kell rájuk, az igazi előnyeiket a játék második felében tudod kiélvezni, amikor már forr a csata, és te kényedre-kedvedre röpködhetsz. Az első két körben, amikor az ellenfeled nagy bőszen válogatja a célpontokat, dugd el őket. Szépen lassan repülgetsz vele a cél felé, harmadik-negyedik körre már pozícióban is vagy egy lájtosabb íjász osztag oldalba kapásába vagy?
?vagy a lényegre, amiért hoztad a terradonokat: drop rocks.
Terránként D3 S4 hit a mozgási fázisban, ha átrepülsz valami fölött. Ha rád mozdult az íjász osztag, akkor nem rohamozol, hanem átrepülsz fölöttük. Sőt, dobtam én már le hat darabbal káosz varázslót is, és már nyalánkságot. Nyilván nem a T5-T6 lények ellen valók! De minden más, kis zavaró unit összelapítására kiváló.
Összegzés: első körökben bújtatjuk, majd a harmadik körtől kezdve pozíció felvétel, és kőhajítás, majd utána kallódó egységek levadászása.
Ezt most általánosságban írom a repülő lényekről, mint hárpiák és sasok, amelyek főleg zavarásra, és nem gyilkosára valók, mint egy sárkánt vagy társai. A nyilvánvaló hadigép-lövős egység vadászat mellett érdemes kipróbálni a következőt:
Amikor nagy blokkok indulnak el egymás ellen, és neked van ilyen olcsó és feláldozható repülő egységed, akkor kiváló taktikai ütőkártya van a kezedben.
A nagy blokkod mögött tartva takarásban hozod mondjuk a hárpiákat. Szeretnéd feltartani az egyik unitot, hogy ne tudja összpontosítani a támadását, vagy Te valamit becsalj flank-ről, vagy egyszerűen nem akarod, hogy a ?bal? unitod a ?jobb? oldalival kapcsolatba kerüljön, mert mondjuk jobb oldalon neked valami feláldozható olcsó van, neki meg a fő ütőereje.
Amikor a frontvonal összecsattanás előtti pillanatához érkezel, és akkor bemozgatod hátulról a repülő egységet olyan irányba, hogy ha megrohamozza, akkor overrunból ne érjen el semmit. Ahogy a képen látható. (frenzys egység ellen kötelező használni, mert neki üldöznie KELL) Igaz, egy sima unit a közelharc után át tud fordulni, de akkor te már nyertél egy kört, és te mozgattál valami pluszt, és ezzel kényszerítetted erre a közelharcra. Figyelj oda, elfutni nem szabad, mert akkor átirányítja a rohamot!
Ezt természetesen egy sima 50 pontos unittal is meg lehet tenni, annyi a különbség, hogy a gyalogos unitot ott kell tartanod a sima osztagod előtt, szem előtt, ezzel nem engedsz teret mondjuk annak, hogy az ellenfeled másképp lép, és te ki tudj rohamozni a takarásban lévő unittal.
Ez a taktika mobilitást ad neked, mert ha nem akarod, aztán a repülő egységet máshová is elviheted ? míg a gyalogos az ott tuti felmorzsolódik. Plusz, kevésbé gyakorlott ellenfél, mivel nem nézi a hátul lévő repülő osztagot, nem fog erre felkészülni. Hidd el, sokan nézték már ezt be. Ám ha látod az ellenfelet, hogy erre készül, te is tudsz ellene tenni valamit?
Ötlet: ha van valami gyilkos mágia a tarsolyodban, akkor még mókássá is teheted az egészet, mégpedig odaraktad mondjuk ezt a 6 fős hárpia osztagot, és opsz, elvarázsolsz rá egy Okkam Mindrazort ? máris hatalmas erővel fogják ütögetni az ellenfeledet. Vagy egy szkink osztagnak kiosztasz +4T ? ha közel van a Slann, akkor 10-es ld-re törnek, de mivel mondjuk sebet nem kaptak be, ezért három sor + zászló a különbség, máris 6-ra van törés : amit megdobsz. Opsz, feltartottad 50 ponttal az ellenfél egységét.
A másik repülős taktika pl a sasok vagy a terradonok MEGFELELŐ időben való csatába juttatása. Ha egy elhúzódó közelharcban szépen lassan lefogyasztottad az ellenfél osztagát, de csak nem akar törni, akkor szépen a hátulra bemozgatott sasokkal hátulról rohamozol, ez +2 CR neked alapból. S a hátsó sorban jó eséllyel csak 2-3 ellenfél áll ha úgy jön ki a lépés, máris kevesebben ütnek rád. Ha előre tudsz kalkulálni a nagyobb I miatt, akkor erre érdemes rágyúrnod.
- – -
Az emberek nem is gondolnák, hogy mire jó egy 50 pontos sas. Vagy 90 pontos terradon. Vagy bármi más olcsó repülő egység ? ha van ilyened, akkor pl sasból mindig hozz legalább kettőt. Látszólag nem képeznek ütőerőt, de olyan taktikai elem lesz a birtokodban, amivel megváltoztathatod a csata kimenetelét.
És akkor a hadigépvadászatról még nem is beszéltem.
Plusz, a 8. kiadásban ugye egy osztagért csak akkor kapsz pontot, ha 100% eltüntetted azt. Nos, ha a sassal semmi mást nem csinálsz, mint az utolsó körben túlélt egy darab figurát levadászod, már ötszörösen behozta a pontját. És aki játszott már a 8. kiadásban tudja, milyen frusztráló az, hogy leviszi 4 főre az ellenfél 35 fős übertáp osztagát, és nem kap érte pontot. Ez ellen egy jól időzített terradon (sas, akármi), ami mozgékony, könnyedén segít a hátsó rohammal vagy a menekülők felszecskázásával.
Elöljáróban: a cikk minden WHFB játékos számára tartogathat plusz információkat, érdemes annak is elolvasni, aki nem játszik gyíkemberekkel, vagy ellene. Célom ezzel a cikksorozattal egy hosszútávú értéket létrehozni minden fantasy player számára.
A gyíkember sereg sosem volt általánosságban egy közkedvelt, hype-olt és valami egyedi életérzést sugárzó sereg, mint mondjuk egy Ork, Törpe, vagy Breton (és WoC ). Versenyeken mindig is lehetett velük találkozni, de darabszám tekintetében hátul kullogtak. Ebből is látszik, hogy nem egy átlagos seregről beszélünk, sem a babák megjelenését, sem a játékstílust tekintve. Az előbbi szubjektív kategória, vagy bejön valakinek a sok gyík ? nekem bejön ? vagy nem. Utóbbihoz szeretnék tehát segítséget nyújtani most induló cikksorozatommal.
Anno, amikor belevágtam a gyíkember sereg gyűjtésébe, kifejezetten erősnek számítottak, a ?Cold blooded? (Hidegvérű) szabály pedig a sereg egyedisége, amit hála az Old One-oknak, nem vettek el tőlük. Manapság sem mondható el róluk, hogy gyengék ? sőt ? viszont a sereg nagyon sokszínű, sok mindent kell vele megtanulni ahhoz, hogy eredményesen lehessen velük játszani. Míg mondjuk egy WoC sereg, ahol az erős egységekre nyugodtan rábízhatod magad, mindegyik önmagában megállja a helyét, és rengeteg sebzést tudsz bevinni. Vagy egy törpe sereg, ahol a rengeteg lövés és az erős páncél is magának követel egyfajta játékstílust.
Nagyjából ennyi. Nézzük meg akkor most részleteiben az egész sereget, először általánosan, aztán egységről egységre haladva.
Mint ahogy írtam, hála az Old One-oknak, még mindig eléggé jól használatható a sereg nagy része, sok mindent ki tudsz próbálni, meg kell találnod a saját játékstílusodat, próbálkozz nyugodtan. Nézzük akkor mi alapján érdemes elindulni:
A döntés eleve ott kezdődik, hogy hozod-e a Slannt vagy sem. Ez mindent eldönt. Én többször is kitaláltam, hogy Slann nélkül játszok, de valahogy sose tudtam megvalósítani, mert az Oldblood hős jó, jó, de a mágia a 8. kiadásban nagyon kell.
Lehetséges egy 2-3 szkink papos olcsó dispell seregre rágyúrni, ahol a Heaven az egyedüli nyitva álló mágiaiskola? de a lvl4 varázsló hiánya azért szerintem megbosszulja magát. Lehet ekkor próbálkozni Karnoszauruszra ültetni a Lordot, ez fluff seregnek ideális lehet, bár a Carno D3-as sebzése a nagy lények ellen, egyre jobban kiállt azért, hogy az ember berakja a seregbe. Mivel még sosem játszottam Slann nélkül, ezért ebben a tekintetben hasznos tanácsokkal nem szolgálhatok. Versenykörnyezetben felejtős, mert jön egy lövős ellenfél, és véged.
A Slann buildje mindent meghatároz, itt kell eldöntened, hogy merre indulsz tovább:
Temple Guard ? ha őket hozod, akkor a Slann mindenképpen ide kell, hogy csatlakozzon, nem hagyhatja el az osztagot. Régen én mindig hoztam a TG osztagot, mert az S5 erő és a WS4 az jól jön nagyon, lövések ellen 3+ -os páncél? Érdemes ezzel próbálkozni, mert van egy Halálcsillag osztagod, amit mágiával buffolva és Life-ból felgyógyítva kvázi megállíthatatlan. Amire kell nagyon figyelned, hogy a Shadow mágia elfúj mint a szél az I teszttel (ugyan a TG-ken 2-es, ami már valami). Plusz, hátránya, hogy nagyon nem vagy mobilis. A tapasztalt ellenfél elkezd elterelni és 50 pontos egységekkel etetni, a benne lévő 800-1000 pont meg nem hozza vissza az árát, a sereged többi részét pedig megeszik. Nyilván ez küldetés függő, egy döntetlenre azért mindenképpen jó vagy. Egy komolyabb ütős lord ellen bajban leszel, mert a Slannt kihívja, akkor nem adja a 9-es LD-t senkinek, ami azért tud hiányozni ? de legalább túléli. Ha BSB, akkor legalább az újradobás működik. Később beszélek a Slann felszereléséről, ott lehet persze kombózni.
Összegezve: bizonyos sereg ellen jó lehet, de túl sok pont egy helyen, az ügyes ellenfél ezt kijátssza. Lehet ellensúlyozni mással: ez tőled függ, neked mi esik kézre.
Nincs Temple Guard: Egyre jobban kezdem megkedvelni ezt a lehetőséget. Elsőre veszélyesnek tűnik, főleg egy Démon sereg (Bloodthirsterrel) szemben, de nézzük mink van. Először is odaadjuk neki a Crown of Command-ot, amire Stubborn lesz a Slann, és megvesszük neki a Higher State of Consuisness-t, amitől éteri lesz. Ezzel azt éred el, hogy egy sima, bármekkora osztagba bezavarhatod a slannt, ott fog állni 9-es Ld-re stubborn, s mivel BSB lesz ? nyilván ? ezért esetleg még újra is dobod a töréstesztet. Ha adsz neki egy warbannert, akkor már van 2 CR-ed fixen, azaz még a kockákon kívül meg is futtatsz dolgokat. Előnye, hogy mozgékony vagy, és oda adod a 9-es Ld-t, ahová akarod, ahol szükség van rá.
Ötlet: aztán rávarázsolod life-ból vagy tűzből azt a varázslatot, amitől közelharcban sebez ? ezzel még fogyasztod is az ellenfelet!
Amire figyelned kell, az a mágikus sebzés: adunk neki egy tűz ellen 2+ -os wardos amulettet, 5 pötty, és jó eséllyel a sebző mágiák nagy rész ellen védve vagy. Az ilyen D6 S4 varázslatokat meg kiengedheted nyugodtan, mert D6-ra könnyű nagyon rosszat is dobni, utána meg 4+ -on sebez, 4+ wardod van? Szóval nem jelent veszélyt, ezzel kvázi meg is védted mindentől, ami nem valami varázsfegyveres ütős lord.
Ötlet: hogy spórolj még további 50 pontot a Loremaster képességen, érdemes neki adni a Plague of Tepok-ot, amivel 5 varázslatot fog ismerni, azaz 5 kockával dobsz. Ezzel kvázi tutira meglesznek azok a mágiák, amikre szükséged lesz. Amit buksz vele, hogy nincs már Arcane Item.
Ötlet: folytatva az előbbit: amit érdemes Arcane-ból a Slann-nak adni, az a ?2+ -on átadom a Miscastot egy LoS-ban lévő varázslónak? item. (Cuppet Hands of the Old Ones). Ez egy varászló-heavy ellenfél ellen ideális (HE, stb?) Hátránya: drága ? de életet menthet.
Ötlet: az egyik legjobb varázsvédelem, amivel a dispell scrollokat helyettesítheted, a Slann képesség, a Becalming Cogination. Ezzel egy 24?-en belül lévő varázsló 6-os dobásait az ő mágia fázisában ignorálod. Nos, ezért pöpec védelem, mert így megúszod az Ellenállhatatlan Erővel kijött Pit of Shades-t, ami 66%-ban elviszi a Slannodat. A szaurusz kockádnak meg a 83%-át. Ez pedig kell. Plusz ezzel sokat gyengíted az ellenfél varázsfázisát, könnyebb dispellezned .
Ötlet: vehetsz a Slannak MR3-at is, ha mondjuk tudod, hogy nagy varázslabda lövős sereg ellen mész, ezzel ha TG osztagban vagy, kapsz sebzés ellen 4+ wardot ? azért az jó!
És, ha magányos éteri Slannod van, akkor meg lesz egy 1+ -os wardod mágából fakadó sebzések ellen. Ez jó. Továbbra is egyedül a varázsfegyveres ütős hősöktől kell tartanod. Egy Breton lord vagy egy BT. Hátrány: baromi drága a Slann, ha mindennel felszereled. Igaz, tartja a pontját.
![]()
* * *
Tehát, van egy éteri, stubborn slannunk, megvettük neki ugye a szinte kötelező Focused Ruination-t, amivel plusz egy kockát kap minden varázslathoz. Ez az, ami a Slannt naggyá teszi. Kvázi ezzel azt éred el, hogy mindig olyan lesz, mintha 12 kockából varázsolnál egy körben. Ha meg dobsz mondjuk 3-at mágia szelére, akkor is simán elmondasz két varázslatot, egy 2 és egy 3 kockásat, amiből az egyik tuti kijön (nyilván 8+ – 10+ -os varázslatokról beszélek).
Kötelező. Ne feledd, ő vehet magának varázstárgyat dögivel a varázs-szászló mellé, tehát vétek kihagyni ezt az opciót. Nézzük miből érdemes válogatni, természetesen itt is ízlések és pofonok, pár ötlet csak:
A többi zászló az adja magát, azt nem ecsetelem.
találd meg az egyensúlyt a sok tápos cucc és a túl nagy értékű lord között. Oké, hogy fel van fegyverezve mindennel, de kérdés, visszahozza-e a pontját? Ér-e annyit? Én azt találtam, hogy a karácsonyfa Slann és a minimalista Slann között igazából olyan nagy különbség nincs. Ne menj 500 pont fölé semmiképpen, az már túlzás, és ha kihozod 400 pontra, akkor az nagyon jó. Az ETC-n egy 385 pontos Slannal játszottam, éteri magányos stubborn, varázs-zászló nélkül: teljesen jó volt mindenre. Amit még beraknék hozzá 50 pontért a ?Becalming Cogination?, és 15 pontos +1 varázslat item: ez így 450 pont: plusz kockából varázsolsz, tudsz 5 varázslatot. Jah, plusz még a 2+ ward tüzes sebzés ellen.
Mérd fel, hol van varázsfegyver az ellenfélnél ? nyilván hősöknél lehet, esetleg unit chempánál ritkán. Ha röpködős ütős lordra számítasz előre (Sárkány, Démon), akkor hozd TG osztagba a Slannt. Ha versenyen vagy és éteri a Slann, és veszélyes ellenfélre számítasz, akkor próbáld feltartóztatni, egy osztagba átmenni, kihívást visszautasítani.
Egy sima hős varázsfegyverrel, mondjuk Dark Pegazuson vagy valamilyen hátason azért nem jelent akkora veszélyt, hiszen 3-4 támadása van, neked meg van 4+ wardod: egy sebbel megúszhatod, azt meg Life-ból vissza tudod gyógyulni se perc alatt. Ilyenkor hagyd, hadd jöjjön hátulról, oldalról, nem számít, csak te ne legyél túl messze a kásától, mozogj bele bátran a közepibe, ez a Slann megfutatthatatlan. Szóval egy Breton lord meg egy BT az, ami szívat ? ilyenkor fel kell kötni a gatyót.
Ha osztagban van a varázsfegyós hős, akkor kerüld el azt az osztagot, és szépen gyalogolj bele a legveszélyesebb osztagába nyugodtan ? azt ugyanis feltartod a végtelenségig. Egy 500 pontos chosen, két-shrineos, anyámkínja osztagot körberöhögsz, feltartod, ott fog állni lila fejjel, te meg szépen kinyírod a többit. Utálni fognak.
Egyedül tűz mágiával lehet mágikus sebzést adni egy osztagnak, de az ellen meg neked lesz ? mert tüzes ? 2+ -os wardod. Szóval hajrá! Ne féltsd a Slannt, be a nehézlovasság elé, és kész.
Amit ugye ez a koncepció nem szeret:
Lényeg: ha valaki nem démon, és nem készül DIREKT ellened, akkor ez a koncepció neked kedvez.
* * *
Nos, azt hiszem minden tudásomat átadtam a Slannal kapcsolatban, és még a cikk negyedénél sem járunk. Készüljetek, hamarosan jön a következő.
Akinek bármilyen plusz ötlete, információja van, kérem tegye közzé hozzászólás formájában, belerakom a cikkbe majd.
Nagyon örülök, hogy elindult a Hadak Útja kezdeményezés, hiszen ez egy kiváló felület arra, hogy azokat a híreket, amelyeket fontos, de a WH Tactics olvasóközönséget nem érdekelte annyira, most már itt is elérhetővé lehet tenni. Így a káposzta is megmarad, meg a kecske is jóllakik. Aki még nem ismerné, érdemes sűrűn ellátogatni oda:
http://inkvizitor.hu/hadakutja/
Gondolkodtam, hogy arra az útra lépek, mint KaBa, de végül is letettem róla, mert néha túl személyes hangvételűek az írásaim, és valahol erre azt hiszem nekem szükségem is van, s nem illett volna bele a Hadak Útja általános hangulatába – így maradok itt postolni főleg Fantasy-s, EDEN-es, Malifaux-s dolgaimat. (Malifaux majd jön, ha belevágok a játékba)
Talán ezzel kellett volna kezdenem… Régi vágyam, hogy egy cikksorozatban agymenést kövessek el mindenféle fantasy fajról: mivel hogyan mikor miért jó játszani. Ezzel szeretném támogatni azokat a kezdő, középhaladó játékosokat, akik most ismerkednek a hobbival, vagy szeretnének fejlődni. Természetesen főleg a saját okosságot fogtok hallani, nem az a lényeg, hogy egy és oszthatatlan igazságot adjak át – hanem a tapasztalatokat. Én is fejlődök, nekem is van mit tanulnom még, de szeretném segíteni azoknak az útját, akikkel együtt járjuk Öregvilág szörnyektől és fura fajoktól hemzsegő földjeit…
Nemsokára!
Lehet lájkolni meg diszlájkolni a megjegyzésekben…
Szóval, emlékeztek mér erre? “Búcsú a gyíkemberektől“
Hát, szóval, izé. Nem bírtam ki.
Vettem egy gyíkember sereget.
S kétszeresen, sőt háromszorosan nyertem az ügyön:
Megérkezett végre a fényképezőgépem, és adósotok vagyok a képekkel. Remélem az írás mellé most a képek is átadják majd a hangulatot. Sokat kattintottam az úton is, mert az ember szerintem nem sűrűn jut ki Svájcba, legalább is én turista jelleggel tuti nem megyek oda. Érdekes ország, de a szépsége tagadhatatlan.
Aztán a nagy terem, ahol a verseny volt talán magáért beszél, és rengeteg baba volt kiállítva vitrinekbe, ezeket próbáltam viszonylag normálisan megörökíteni. Aztán a végére maradt az emlegetett mákos horvát gyerek, aki szórta a hatosokat, ott a megmásíthatatlan bizonyítéka annak, hogy nem létezik matematika és valószínűség…
Jó nézegetést!
A képek ide kattintva elérhetőek!
Adósotok vagy még két, igen tanulságos csata leírásával. Erre az utolsó két csatára “értem be” azt hiszem, azaz ekkorra állt össze igazán bennem a sereg, hogy mi mire és hogyan optimális. Gyíkember játékosoknak remélem külön tanulságos lesz.
- – -
A walesi High Elf játékost kaptam ki, igen érdekes és kvázi halálos listával játszott. Hozott két nagy spearmen blokkot – ez idáig kvázi standard. Mellé egy nagyon nagy Swordmaster alakulat képezte a fő ütőerőt, amiben állt a BSB és a Shadow lord varázsló. Volt valami zászló vagy micsoda, ami miatt semmilyen mágia nem hatott az osztagra! Na, ez nagyon jó választás volt, mivel ezáltal a tömegpusztító varázslatokra teljesen immúnis volt. Plusz, a Shadow miatt már egy spearmen osztag az Okkam Borotvájával tudta tolni a 9-es erőt – ami az ASF, magas I, magas WS miatt egész halálos. Szép. Ellensúlyozza a kis T és kis páncél hiányosságait.
E mellé még két szekér, két sas, egy scout és egy nagyobb (talán 10?) fős Dragon Prince osztag jött. Ez utóbbiak a jobb szélre álltak föl, a három nagy blokk pedig középen indult meg előre, azonnal, minél hamarabb közelharcba akartak érni.
Én hatalmas hibát követtem el – teljesen kiment a fejemből, hogy a DP-k 2+ wardot kapnak a tűzre, és okosan a szalamandrákkal rájuk fújtam (bízva a -3 páncélmodósító erejében), és természetesen nem halt meg egy sem. Nagy hiba volt, mert a nagy blokkokat kellett volna ritkítani, de azt volt a terv, hogy első körben DP-kre fújok, utána a nagy blokkok jönnek.
Ezt kivitelezendő szuperül felálltam a CO lovasságommal, az ellenfelem pedig betolta rohamtávba a Dragon Prince-eket. Azt gondoltam, hogy az én coldone-jaim simán elviszik rohamból a dp-ket, mert ő S3/T3, én meg S4/T4, én jövök ki jobban a csatából az ASF ellenére. De ha nem is, akkor feltartom őket, és az már egy nagy előny. Aha, rohamra elég lett volna egy átlag 7-es is, namármost dobtam három darab kettest. Bamm. Ott szobroztak a Dragon Princek előtt bambán, hidegvérrel.
Meg is kaptam a rohamot, természetesen nem élték túl, viszont így utólag talán még jobb is, mert a hátul mozgó Csillagkapu szépen a harmadik körre kiiktatta a lovasságot a no-armor sebzésével. Szerencsére a Burning Alignment, nevével ellentétben nem tüzes sebzés. Ekkora már elbuktam a CO-kat, a szalamandrákat meg egy hihetetlenül el****** flee dobással ? talán 5-öt kellett volna dobnom, hogy túléljenek? A pechsorozatom újabb tagja volt.
Kezdtem szarul érezni magam, mert a középső fronton is eléggé érdekes volt a helyzet. Három rohamot indítottam, hogy egyesült sztegadon+szaurusz rohammal áttörjem a frontvonalát. Mindenhol elegendő lett volna átlagos 7-et dobnom, persze nem jött be semmi, csak a sztegadon ért be. Nagyon el voltam keseredve, itt már kezdtem leírni a csatát.
Az ellenfél körében, mondanom sem kell, az egyik szaurusz blokkomba berobbant a nagy Sword Master kocka és az egyik szekér – kijött rá IF-fel az okkam borotvája, nem kell részleteznem az eredményt.
És itt történt valami. Nem tudom megmondani micsoda, de egyszerűen lélekben felálltam – mármint vettem egy nagy levegőt, és mondtam, nem érdekel, most kihozom magamból a maximumot, lesz ami lesz, megnyerem ezt akárhogyan is. Tudjátok, mint amikor a filmekben a több sebből vérző, földre küldött és szétvert harcos feláll, és kiüti ellenfelét. Hihetetlen, de működött.
Ráébredtem arra a tényre, hogy a slannom éteri, BSB, stubborn, cold blood, tehát soha a büdös életben nem törik meg, ha berohamoz egy sima osztagot, azok ott fognak szambázni, én meg dobálhatom három kockával a kilenceket, újradobva. Ezt is tettem. A rámfordult nagy SwordMaster kockát berohantam, és jóleső érzéssel néztem az ellenfelem arcát, amikor realizálódott számára, hogy itt ez az osztaga már nem rúg labdába. Mondanom sem kell, a többi osztagot ezek után megettem (volna).
A két szekér pár köpőcsöves lövés volt és egy roham, valamint az egyik nagy spearmen blokkot elértem. Sajnos az utolsó körömben hiába ütöttem mint a gép, azt hiszem négyre tört volna meg, és megdobta. Pech. 8-12 ?re kikaptam, és nagyon fájlaltam ezt a meccset, mert hoznom kellett volna. Nagyot hibáztam és szarul dobtam végig, hihetetlen pechsorozatokat produkáltam. Azt hiszem itt se nagyon jött ki mágiám?
Nagyjából ennyi volt a csata, ahol ismét a shadow mágia nyerte meg a játékot az ellenfelemnek. A folyamatos félelem a Pit of Shade-től arra kényszerít, hogy arra tartalékoljam a kockákat. Így az Okkam mindig ki tud jönni, ami pont ellensúlyozza a seregem magas T, nagy páncél előnyeit. Itt is, ha jobban fel vagyok szerelve mágiavédelemmel, és nem nézem be az elején a dragon armort, akkor ezt a meccset simán 20-0 ?ra hozom. És persze, ha hamarabb eszembe jut, hogy a slannal feltartsam a fő osztagát. Sebaj, ezt megtettem az utolsó csatámban.
Az első körben, amikor Fattyú odajött megkérdezni, hogy hogyan állok, azt mondtam, nagyon jól, mert minden úgy nézett ki, hogy én nyerek: 4 roham egy körben, simán megdobható rohamtávokkal, a szalamandra tud fújni, stb? Hát igen, aztán a rossz dobások miatt összeomlott a frontvonalam.
Amikor a harmadik körben jött Fattyú, akkor azt mondtam, hogy szarul állok? Utána a meccs vége felé megint jött, akkor azt mondtam, hogy Jeeee, nyerek ? igen, nyertem volna, ha nem valami hihetetlen mázlistán dob a srác, a megdobott négyes Break Test, és a másik spearmen kockát megint nem értem el egy 5-ös rohamtávval? Szóval hibák és pechsorozat. Azért annak örültem, hogy visszahoztam a meccset a tuti bukó állapotból.
- – -
Az utolsó csatára nagy lelkesedéssel álltam neki, bár nagyon szarul álltunk, de annyira fellelkesültem, hogy elöntött az ?ide nekem az oroszlánt is? életérzés. A horvátok nagyon jó fejek voltak, a csapatkapitányt kaptam ki Dark Elfekkel. Ezt a sereget viszonylag jól ismerem, KGB-vel kétszer is játszottunk tesztet, tehát tudtam mire képes és mire kell figyelni. Megint a Shadow Mágia tette be (majdnem) a kaput nekem, és követtem el hibákat, de egészében véve nyertem 15-5 ?re.
A trükk az volt, hogy a slannt vagy betolom a hidrába vagy valami nagy blokkjába, és ott eljátszanak, én meg tolom a gyógyítást és az augment spelleket. Ezt sikerült is kiviteleznem, egy nagy Black Guard osztagot a negyedik körben sikerült HÁTBA támadnom a szlannal, bár asszem pont ők stubbornok, szóval a +4 CR nem segített ? pedig mekkora lett volna
. Azért így is elég jó volt. A hidrát sikerült úgy vezetgetni, hogy a játék végéig nem került közelharcba! Egy nagy ház körül kergetőzött a Csillagkapuval meg a Slannal, akivel pont elálltam a roham útját. Asszem lefújt egy szkink osztagot, és ennyi. (ez volt a bal szárny)
Bal-középtájon a szaurusz blokkom szépen átrohant a végére mindenen, középen pedig egy nagy witchelf osztagot vállaltak be a szauruszok, de simán hozták őket. Itt is egy nagy hibát vétettem, tipikusan figyelmetlen voltam: sikerült elcsalnom a witchelfeket egy meneküléssel (ő köre), akik egy áthatolhatatlan terep előtt álltak meg, én pedig odaértem melléjük egy szaurusz kockával (én köröm), hogy az ő körében ha megfordul, mert mást nem tud tenni, akkor az én következő körömben beléjük rongyolok. Ez szuper volt, simán bejött, nem is ezzel volt a gond.
Tartalékban ezért odavittem a sima sztegadonomat, csak úgy szépen lehelyeztem, hogy tudjon majd rohamozni oldalról. Igen ám, de nem vettem észre, hogy a witchelf blokkban ott volt a generális lovon, aki rálátott PONT a sztegadonra, és ki is rohant rá. Ez hiba volt a részemről, ő meg igen ügyes volt, hogy észrevette. Ezen kábé pont a 20-0 ?ám múlott, hiszen ha nem tud kirohanni a generális, akkor ő is bekapja a rohamot (vagy elmenekül, amivel jobban jártam volna), mert megmarad a sztegám, akivel már a játék közepétől tudtam volna szambázni.
Aztán történt még valami, ami az egész meccset meghatározta, és végre rohadt nagy mázlim volt ? hála a felszívott pszichológiának és a ?Túl a Csúcson? Stallone feelingnek.
Rohadt **** shadow mágia. A játék első(!) körében kinyomta a Pit of Shade-t (IF-fel) a sima sztegadonra, persze hittel. Neki kettes az I értéke. S egyszerűen eltöltött egy érzés, hogy én ezt most megdobom. Kiürült az elmém, elszállt a félelem: elhajítottam a kockát: kettes. A srác átkozódott. Persze utána dobott egy négyet miscastra, én meg örültem, hogy mekkora lenne, ha eldurranna a varázslója: dobott egy ötöst, így sajnos megmaradt.
A játék ötödik körében, amikor már nyerésre álltam, a srác visszahozhatta volna a meccset? mondjuk egy IF ?fel kidobott Pit of Shade a Slannra. És persze, kijött neki, hitre. Ugyanaz az érzés, éreztem, itt dől el minden: megdobtam az egyest. A srác összeomlott. Megint dobott egy négyes IF-re, aztán egy hármast: bamm, elszállt a varázslója. Innen a pszichológia nyerte meg a játékot: ő teljesen összeomlott, csak dobált, lelkesedés nélkül. Szerencsére, a slannom hiánya itt már nem fájt volna, mert levittem 5-re a Black Guard osztagot, akik hiába szabadulnak fel, már sokat nem hoznak, s a mágia nélkül is ugyanúgy elviszek mindent.
Ja, itt történt meg az, amit nem hittem el, le is fényképeztem, de sajnos nem tudom Nektek megmutatni. A srác olyan hihetetlenül dobált, hogy kábé 20 dobásból dobott 8 hatost, meg ilyenek. Kétszer is le van fotózva a vigyorgó feje, mert meg kellett örökítenem a mázliját. Egyébként végig mázlisan dobott, minden kijött neki, lelőtte a fél szaurusz blokkomat (oda mentek az ötösök meg a hatosok sebzésre), dobálta a hiteket a pit of shade-re?
Jól is játszott az elejétől fogva, hozta ki rám a shadow mágiát, T csökkentés a szauruszokra, mozgás csökkentés a szalamandrákra? Az első két körben csak szívtam és vettem le a figurákat. Én csak kétszer voltam mázlis
Igaz, ez megmentett nekem vagy 600 pontot
- – -
Ennyi volt a csataleírás. Most így átgondolva, hogy mit változtatnék a seregen, nem tudom. Mindenre szükségem volt mindig. Amivel nem voltam 100% megelégedve, a Cold One osztag, amik arra voltak jók, hogy mindig meghaltak, de fenyegetést is jelentettek az ellenfélnek, szóval nehéz megmondani. Talán őket cserélném le, nem tudom – a hozzászólásokban győzzetek meg.
A három szalamandra kellett volna, bár kettővel könnyebb volt manőverezni, és őket biztosan kinyírják, hárman meg túl sok pont. Ők még kérdésesek. Aztán ott van a csilagkapu: nem tudom megmondani, hogy megérte-e, mert sok meccset ő hozott fel nekem a NoAS dobásaival, ugyanakkor sérülékeny. Kaméleon szkinkekből legközelebb többet hozok, mert nagyon jól lőnek, hullottak a hadigépek, szekerek. Az ütős lord is olyan, hogy jó volt, hogy ütött, meg bevállalta a kihívásokat, de egyébként nem biztos, hogy megéri a pontját. A flaming karddal azért fenyegette a hidrát rendesen.
A két ethernal slann nagyon jó választás lehet, a hatosnegálás kötelező, és amit korábban kifejtettem, több mágiavédelem. Ha kijutok a következő ETC-re, akkor a két slannos kombót fogom nyomni Death-tel és Life/Light ? tal fűszerezve. Gondolkodom az egy TG osztagon, bár lehet nem éri meg, mivel annyival drágábbak, és csak 400 pont lehet egy osztag? Fene tudja.
S csöndben, apró betűvel megjegyzem, hogy lehet veszek egy gyíkember sereget ? lehet ütni.
A 2011-es ETC-ről szóló beszámoló sorozatot talán ezzel kellett volna kezdenem, mert azt hiszem olyan élményben volt részünk, ami nem hogy Magyarországon, de még a világon is ritkaság számba megy: egy nukleáris óvóhelyben, atombunkerben aludtunk. De komolyan.
Amikor KGB mondta, hogy a szállás csak 15 svájci frank, és egy Public Shelter-ben lesz, akkor én arra gondoltam, hogy valami munkás-szállás szerű valami, svájci kivitelben. Nem féltünk az igénytelenségtől, meg hát lélekben örök gyermekek vagyunk, elalszunk mi bárhol. Aki már járt Kerekegyházon vagy FFZ-n, vagy más kisebb-nagyobb vidéki versenyen, az tudja, hogy a jó warhammeres mindenhol tud aludni. Azért ezt most alaposan próbára tettük, de szerencsére minden jól sült el.
Tehát, atombunker. Úgy indult a dolog, hogy a tóparttól 5 percnyi sétára az egyik főúton volt egy lejárat, ami olyan volt, mintha egy parkolóba vitt volna: egy autónyi széles, egy emeletnyi mélyre vitt. Az volt a gyanús, hogy a végén vasajtók voltak. Ide indultunk el lefelé, s ahogy beléptünk majd jobbra kanyarodtunk, két hatalmas betontömb fogadott bennünket, ami ajtóként szolgált valaha.
Az egyik szervező mondta,hogy ha lehet, akkor ne csukjuk be ezeket, mert akkor nem nagyon tudnak bennünket kimenteni. Na, ahogy átértünk a dupla betonajtókon, egy kis térbe jutottunk, ahol tusfejek lógtak ki a falból, és tábla is hirdette: itt zajlik a dizinfekció.
Továbbhaladva, majd még egy emeletet lejjebb menve egy vaslépcső után viszonylag kis belmagasság mellet egy terembe értünk, ahol a német(?) vagy talán a lengyel csapat fogadott bennünket.
Innen nyílt egy konyha, egy hálóterem és egy közös fürdő. A képek magukért beszélnek.
Az ágyakat úgy képzeljétek el, hogy három emeletes ágyak, sorban egymás mellé állítva, mint a heringek. A belmagasság olyan volt, hogy felülni nem tudnál, térdelve lehetett bekúszni a középső szintre. Hogy miért nem legfelül aludtam, nem tudom, középre feküdtünk be W1ckkel és Darkennel. Szerencsére volt annyi hely, hogy 1-1 ágy kimaradt kettőnk között. És akkor ilyen kis ? kulcs nélküli ? öltözőszekrénykék voltak, amibe pár dolgot bele tudtunk tenni? Ide teregettük ki a vizes türcsiket, amiknek a víztartalma estére csak növekedett.
Egyébként szuper feeling volt, nem volt vele semmi baj. Igaz, az ágyak közti helyen két ember már gyanúsan közel tudott csak közelegetni, de ez csak emelte a csapat összetartását

Ez a hálótermünk, itt aludt a magyar csapat, és néhány lengyel. Balról jobbra: Dani, Atilla, Chris, Darken
- – - – -
És akkor pár szó az útról? Péntek reggel 8 előtt körül indultunk el a TLK elől, 7-kor kezdtük meg a gyülekezést. Én azt gondoltam, hogy szarrá fogom magam unni az úton, de úgy programoztam magam előre, hogy egész nap tök fölösleges arra gondolni, hogy mikor érünk oda, mert nem fogunk odaérni csak sötétben. Amikor besötétedett, tényleg ott voltunk, olyan 9 körül. Az úton elkezdtük megbeszélni, hogy mi milyen ellenfél ellen szeretne játszani, és mi ellen nem, de ennek nem jutottunk a végére, mert tök unalmas volt, és fáradtak voltunk már estére.
Az útról mondanám, hogy szép, de végig autópálya mellett folyamatosan volt fal, a hegyek meg egy idő után uncsik lettek? Persze, szépek voltak azért. Egyszer leparkoltunk egy szebb helyen, ha meglesz a fényképezőgép, akkor meg is mutatom, hogy hol? egyébként csak tankolni és ennek az inverzéért álltunk meg.
A visszafelé úton úgy volt, hogy KGB-t én fogom váltani, és én tökkelütött, valami indíttatásból este 8-kor a meccsek után megittam egy kávét, hogy bírjam az éjszakát? Aha? KGB végig azon kardoskodott, hogy aludjak, mert hajnalban nekem kipihentem kell átvennem a volánt? na persze, engem egy kávé az teljesen ébren tart, szóval ugyan csukott szemmel félálomban feküdtem végig hátul, talán kétszer 1 órát tudtam aludni? 5-től 7-ig vezettem egy kicsit, aztán KGB kemény volt, visszavette a volánt. A hazafelé út szintén tök unalmas volt, de jót beszélgettünk legalább, és kb 30 kilométerenként álltunk pisilni, mintha valami csajokkal teli buszon utaztunk volna? Ezt nem igazán értettem, kicsit összemosódtak a megállók, nekem így tűnt.
Megérkeztünk 11-re a keletibe, ahol is Cselessel felszálltunk egy-egy vonatra, és én 16:30-ra érkeztem meg családomhoz, akik anyósoméknál nyaraltak. Röpke 18 óra utazás volt mögöttem. ?Kicsit? fáradt voltam.
Ennyi az utazás és a szállás rövid története? Hamarosan folytatom az 5. és a 6. csata leírásaival.
Vasárnap reggel járunk, kialudtan és lelkesen érkeztünk a helyszínre, ahol is az első ellenfelünk az Észak Írek voltak. Kicsit kavarodik bennem a negyedik és ötödik meccs, nem emlékszem, hogy melyik jött sorban, mert mind a kettő országnak (Ír + Wales) hülye akcentusa volt, és az ellenfeleim angoljából sokszor egy szót sem értettem. Néha ők sem az enyémből, pl amikor rákérdeztem, hogy ugye a HE spearmenekből négy sor üt, akkor a ?four rows?-t nem tudtam úgy kiejteni, hogy ő felfogja mit akarok.
Megesik az ilyen, na. Egyébként mind a két ország nagyon jó fej volt.
- – -
Na, de kezdjük a nap első meccsével, Gyíkemberek ellen. A vége 10-10 lett, és irtóóóózatosan nagy hülyeséget csináltam: kapkodtam. Tulajdonképpen sokat nem tudok írni a csatáról. Az ellenfél hozott egy szaurusz blokkot és egy szkink+kroxigor osztagot, rengeteg szkinket, szalit, terrát, és egy nagyon felszerelt Slann-t: kidobhattam hatosaimat, Light-ból varázsolt, etheral, stb, stb? Plusz három (3!) cold one-on ülő hőst, felszerelve minden jóval.
Azt kell mondjam, a listában jók voltak a hősök, jó kombináció és erős volt. Ajánlom mindenkinek. Két hős beállt a szkink osztagba, egy stubbornos pedig a hordás blokkba. Meglepődtem azon, hogy a szkink osztag milyen jól bírta a szaruruszaim ellen, igaz hamar elfogytak, hoztam rajtuk a CR-t, és sajnos szerencsétlen dobásaim miatt a Lordomat felhentelték kihívásban, aminek igen kis esélye volt a 2+/4++/T5 miatt, de asszem egy wardot sem dobtam meg. Aztán szépen lassan elfogytak a szkinkek és a kroxigorok is, bár rengetegszer volt kint mindenféle Light varázslat, 10WS/10I, meg -1 ToHit, szóval volt, hogy hatosra találtam csak el őket, szerencsére steadfast volt a unitom. Természetesen a végére én jöttem ki jobban, de az ott maradt két hős majdnem megette a blokkot, talán három szaurusz élte túl, én meg nem tudtam feltámasztani, mert a hatosokat folyamatosan ki kellett vennem a dobásokból?
Ez volt az egyik oldalon. Félig mögöttük egy CO+Szaurusz+Stegadon sohammal elvittem a stubborn blokkot az ötödik körre?
És jön a hatodik köröm, mindenki engem néz a csapatból, mert asszem elég kevesen álltunk nyerésre, és 6 perc volt hátra a mérkőzésből, én meg éreztem, hogy a nyerés szélén állok. Ott volt ez a nagy közelharc, és volt négy darab túlélője az srácnak a nagy blokkjából, el akartam vinni?
Pörögtem, hogy a végére érjünk, és én hülye ******** ****** ******** ****, a hatodik körömben semmi mást nem akartam csinálni, mint gyorsan lejátszani a közelharcot, hogy hozzam az osztag full pontját?
Csak hogy el tudjátok képzelni: három köre harcolt a CO, Szaurusz és a Sztega egy hordás blokkal szemben. Szépen lassan elfogyott az ellenfél? mi történik ilyenkor? A CO osztag és a Sztegadon ugye nem lesz egyetlen egy babával sem base kontaktban, ott álltak csak és lógatták amit ilyenkor lógatni szoktak?
Ez pedig nekem nem esett le, egyszerűen rövidzárlat volt, és a hatodik körömben nem rohamoztam ki a Sztegadonnal és a Cold One-okkal? pedig simán hozok akkor kb 300 pontot szkinkeken és terradonokon? Ennyi. Elnézést kérek tőle még egyszer a csapattól, Tőletek. Kapitális hiba volt.
Persze, a szerencse is elpártolt tőlem az utolsó körre, maradt egyetlen egy szalamandrám, aki tökéletesen rá tudott volna fújni x kaméleon szkinkre, hogy azok esetleg elfussanak vagy meghaljanak, és pontot hozzanak: persze missfire-t dobtam.
Sőt, az ellenfél utolsó körében a vonalai mögött ott állt a zseniálisan mozgatott Ancient Stegadonom a Csillagkapuval, egyetlen egy seben, rálőtt mindennel, és persze, hogy elrontottam a 3+ -t?
Ő meg dobálta a hatosokat. Szóval, az uccsó körben ha megmarad a csillagkapum és leverek párszáz pontot, akkor egy 15-5 is kinézett volna. Ez van.
- – -
És akkor pár általános gondolat a WHFB művelőinek: általánosan jellemző volt, hogy nagyon sok sereg épített a mágiára. Nem túlzásokba esve, de főként a Shadow Lore varázslatait használták ki arra, hogy közelharcokat megnyerjenek. Itt volt pl ez a Gyíkember sereg, az ellenfelem. Hihetetlen jól jött neki a 12?-ben minden osztag 10WS / 10I varázslat, vagy 12?-en belül mindenki -1ToHit. Ezzel pont a gyíkok hátrányát küszöböli ki, hatalmas előny. Ha nem lett volna varázslat, akkor sokkal hamarabb lemosom az egységeit. Ugyanez elmondható lesz majd a vasárnapi két másik csatámról, ahol a High Elf és a Dark Elf ellenfelem csak úgy tudott fenyegetést jelenteni közelharcban, hogy kirakta az Okkam borotváját meg más Shadow varázslatokat.
Ez mondjuk ugyanígy igaz nálam a Life-ra, ahol a plusz T meg a 2d6 S3 közelharci sebzés sokat segített ? mégis azt érzem, hogy a Life nem volt a legjobb választás, és nagyon sokszor volt olyan, hogy kvázi értelmes mágia fázis nélkül játszottam, és a seregem hozta magát. Nem említettem, hogy a svájci csávó hozott egy dispell scrollt pluszban még a 4+ -on vége-a-mágia-fázisnak tárgyat is, ezzel konkrétan nem tudtam mit csinálni ? ez nagyban közrejátszott a vereségemhez.
Summa summarum: ha tartja magát ez a tendencia versenyeken, akkor érdemes nagyon komoly mágia védelemmel felszerelkezni, ahol a kulcspozíciókban semlegesíted az ellenfél mágiáját, akkor a sereg megnyeri magát. Erről KGB tudna mesélni, aki szintén arra épített, hogy a Shadow támogatja az amúgy sokat, de kicsit ütő seregét.
- – -
A következő évi sereg-koncepciómban tuti lesz legalább 1 scroll, és még valami plusz. Majd olvasni fogjátok a következő 2 csatámban, hogy ha nem kőkemény faarccal dobálom ki vagy HÁROMSZOR a 17% és a 33% -os eséllyel bejövő ?megmenekülök? dobást, akkor keményen izzadtam volna.
S konkrétan, az ellenfeleim is rengetegszer azért tudtak fenyegetést jelenteni, mert a varázslatokban kint voltak a közelharcot segítő hexek vagy augmentek, RiP-ek. Tehát, ha Slannal fogok játszani jövőre is, a ?kidobod-a-hatosokat? kötelező választás lesz, és szerintem fogok hozni minimum egy scroll-t is. Ezzel olyan szinten ellehetetlenítem az ellenfél mágiáját, hogy a közelharcból én fogok jobban kijönni. Mint erre volt is példa most a gyíkember elleni csatában, ahol az én seregkoncepcióm volt a jobb, és én nem mágiáztam, ő mágiázott, és így lett döntetlen.
Szerintem ebben az Észak-Ír csatában EGYETLEN EGY varázslatom sem jött ki, talán egyszer vagy esetleg kétszer, de még ebben sem vagyok biztos.
- – -
Más, hogy Vihar hozzászólására reflektáljak: igen, a sereg sérülékeny volt, a 2 sztegadonban nem hittél? Ezt meg is értem.
A Csillagkapus sztegadon sokszor életmentő volt, sokszor nem csinált semmit, és kétszer buktam el, mind kétszer lövések által. Ezt mindig jól rejtegetve, az ellenfél mögé osonva, vagy az egységei között a hátába mozgattam, és onnan toltam a Burning Aligment-et. Egyébként, így összességében azt mondanám, hogy nehéz páncélos egységek ellen (lásd majd High Elf) megfizethetetlen volt, egyébként pedig sokszor nem hozta be a pontját. Tulajdonképpen a csatát mindig a két szaurusz blokk nyerte meg, és a szlann
A Cold One-ok feleslegesek voltak látszólag, golyófogók és taktikai cselhúzásra okés, a sima Sztegadon jól jött, a kaméleon szkinkek megfizethetetlenek! A Szalamandrák hozták amit kellett? A csillagkapu maga határeset, mert a hidrát (majd később) és a szteam tankot is fenyegették, a High Elfnél konkrétan ledarálták a 9 darab Dragon Prince-t. Szóval összességében megérte. A CO-kkal nem voltam elégedett, de ezt tudtam. Szinte ingyen pont az ellenfélnek.
A csillagkapu a maga 355 pontjával lehet, hogy sok egyébként, és talán nem hozza vissza az árát, inkább pszichológia, nem tudnám megmondani, hogy kihagynám-e vagy sem. Ha sztenderdizálom a listát, akkor kihagynám, mert túl sok ellenfél ellen bukó, viszont bizonyos seregek ellen halálos.
A Szaurusz lord nagyon jól jött, bár igazából nem sok mindent csinált, jobban megéri az, amit ebben a negyedik csatában láttam: három felszerelt CO-on ülő hős. Bár, tudjátok, ezt nehéz megítélni. Az ütős lorddal sabkban tartottam a hidrát (tüzeset sebez), de ugyanakkor kihívásban kétszer is elbukott. A High Elfek ellen fenyegetett magányosan császkálva? nem volt egyértelműen rossz választás.
A többi csata és taktika hamarosan.
Harmadik csatánkat a svájciak ellen játszottuk, és itt ütközött ki a pszichológia, legalább is nálam, de ahogy elnéztem a többieket, náluk is. Egyrészről egy nagyon jó ómen volt, hogy az első meccset pluszra hoztuk ki, ez erőt adott. A másodikban elkenték az arcunkat, ez megtörte egy kicsit a csapatot, és itt csúsztunk szét.
Én azt éreztem, (a többiek nem tudom hogyan élték meg), hogy szétesett maga a csapat. Tehát nem mi voltunk a ?Hungary WHFB Team?, hanem 8 emberke próbált meg játszani. Fáradt voltam, álmos, kicsit túlpörögtem, és ami a legfontosabb, nem tartottam szünetet a két meccs között, és belefásultam. Nem koncentráltam, és úgy elbakfityeztem a meccset, ahogy a nagykönyvben meg van írva: amikor már eleve szarul állsz föl, tudod, hogy bukod a meccset. Próbáltam kihozni amit lehet, s azt hiszem 18-2 lett a vége, de nem emlékszem pontosan.
De ne rohanjunk előre. A svájci csapat ellen bennünk volt egy picit az elégedetlenség magával Svájccal szemben, (legalább is bennem biztosan), elegem volt a nagyképű, mindent lenéző fasiszta hozzáállásukkal (nem viccelek). Meg hát ugye ? félig móka ? de a svájci frank alapú hitelemet nyögve, egy kicsit úgy álltam hozzá, hogy most ?jól szétkenem a szátokat, nyenyenye?. Na ezt nem szabad.
Plusz, amikor megláttam az ellenfelemet, a biztos győzelem illúziójába ringattam magam. Egy tiszta lökött fiatal kiscsávó, nem beszélt egyetlen általam ismert nyelvet sem (angolul tudok, németül értek), de olyan szinten nem beszélt, hogy nem ismerte angolul azt a kifejezést, hogy ?March?, ami többek között a játék egyik alapszava mondjuk. Vagy más alap szavakat sem (Megtudtam, németül schnell spazieren nem ez). Szintén Lizarmenekkel játszott, és bolond voltam, hogy azt hittem el tudom verni, inkább a többiekre kellett volna hagynom ? már itt hibáztam. (Jah, mint Lizardmen player, az ellenfelem az Ancient Stegadon kifejezést sem ismerte)
Szóval, a fentiek alapján eleve úgy álltam hozzá, hogy itt egy töltelék srác, meg svájci is, szóval most jól megverem? És nem. A végére kiderült, hogy a lökött-gyerek maszk mögött egy tapasztalt játékos lakozik, bár azt nem mondanám, hogy profi, de tapasztalt, jól ismerte nagyon a seregét. Tudom, hibáztam, ezt nem szabad elkövetni az ETC-n. Ha újra játszhatnánk a meccset, szerintem leverném mint vak a poharat, de sajnos ez nem megy?
Szóval, felállás: beállt egy sarokba, én pedig kicsit túl húztam a frontvonalamat, csak középig mondjuk, de a középen masírozó szaurusz blokk nem ért oda akkorra, amikorra kellett volna. Volt egy kulcs momentuma a játéknak, ahol hozhattam volna sok pontot: Bal oldalt sunnyogva indítottam útjára 5 darab Cold One lovasomat, akiket próbált elterelni és leköpködni a szkinkekkel, de a magas páncél miatt csak egyet szedett le? Megindultam a sztegadonnal és az egyik szaurusz blokkal is, hogy harapófógóba rakom az ellenfelet, ami sikerült is volna.
Cold One szauruszok rohamoznak, megölnek 5 szkinket, töréstteszt: dupla 1. Jah, mondanom sem kell, a srác így dobott végig. Ha nem dobja meg, akkor overrunból belerohanok az Ancient Pap-ba a nagy sztegán ? már teljesen más lett volna a helyzet. Szóval, ebből is gondoltam, hogy ha ilyen hibát elkövet, hogy ezt meg tudom csinálni a második körben, akkor béna játékos?
Aztán jött a mágia fázis: vagy 12 kockából varázsolt: death, bamm, a sima sztegadonom leesik. Harmadik kör: Death, bamm, az ancient sztegadonom leesik. Meg a szaurusz lordom is.
Szóval három kör alatt buktam 800 pontot kb, mire közelharcba értem.
Egyértelműen látszik, hogy rossz választás volt nekem ez az ellenfél, és nem emlékeztem arra, hogy a death spelleket lehet boostolva 24?-re is tolni?
Szóval hiba hiba hátán.
Ennyi volt a harmadik meccs, utána elindultunk kicsit letörve vissza az alvóhelyre (erről majd később!
), én azért egy kicsit optimista voltam. Láttam a többieken, hogy ők eléggé le vannak sújtva. Hatalmas jól szórakoztunk szombat este, még elmentünk a McDonalds-ba, ahol még a mekis kis pultos lányok is lefitymálóan mustráltak bennünket, mintha nem nyolc, jól szituált diplomás úriember lettünk volna, pocakkal és jegygyűrűkkel. :) (ki-ki ossza be magának kinek mi volt:) ) Lefekvés előtt szerencsére a hangulat visszatért, felejthetetlen és átadhatatlan pillanatokat szerezve mindenkinek ? fő téma Darken High Elf sasa volt, majd kérdezzetek minket erről, nem blogba illő történet?
Így vágtunk neki a második napnak? folytatás hamarosan!
Legutóbbi hozzászólások