ápr 142011
 

Egy ártatlan hirdetéssel kezdődött az egész, amikor is 2009/2010 -es White Dwarf számokat kerestem, és egyszer csak jött egy üzenet Jinx-től, hogy neki vannak. Megbeszéltünk egy találkozót, ahol is kutyafuttában átvettem az újságokat. Hideg szél fújt az Oktogon házfalai között, én időre rohantam, még nőnapi virágokat is kellett vennem. Mégis, a néhány perc alatt valahogy szóba került a régi idők felemlegetése mellett az  Inkvizítor Tale of a Four Gamers”-féle új EDEN-projektje.

Jinx elmesélése szerint ez egy Fallout-hangulatú játék, ahol… (és én innentől kezdve semmit nem hallottam, csak az csengett a fülemben, hogy IGEEEN, AKAROM, BALA EZT AZONNAL, ÉRTED? – szóltak a hangok a fejemben). Tehát így kezdődött…

– – –

A folytatás első manifesztációja az Inkvizítor.hu oldalon található: elindult az “EDEN Project”, s első cikkíróként nyitottam a sort, hamarosan jönnek majd a többiek is. Ugyanakkor az Inkvizíció igen szabályozott keretei nem elégségesek arra, hogy az agymenéseimet, és személyes történeteimet elmeséljem, ezért párhuzamosan, a szaftos részleteket és a cikkbe már be nem férő okfejtéseimet itt fogom közzé tenni. Tehát, utalva múltkori írásomra: ez rejlik a csuklya mögött. 🙂

(illetve, van itt még valami, majd meglátjátok. 🙂 )

Mielőtt belekezdenénk bármibe is, el kell mondanom, hogy az ilyen játékok téren abszolút bigott ortodox szűz vagyok (illetve voltam), mert még soha sem léptem túl a Warhammer Fantasy világán. Az nekem az etalon és kész. Abban mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Illetve, az elmúlt pár évben ez megváltozott, megszülettek a gyerekek, és bizony már nem nagyon jut időm egy utazással, felpakolással minimum 4, de inkább 6 órás játékra. Nem is beszélve a több száz kifestetlen figuráról. Az EDEN pedig a fejlesztők szerint egy pörgős játék, ahol 40 perc egy csata – de ha egy óra is, már nekem az is teljesen megfelel – és elég hozzá 3-6 baba! Baba!

Abba most nem mélyednék bele, hogy milyen úton-módon, de végül is megtörtem a bigottságom jegét, és levéve szemellenzőimet, a WHFB-n túl most belekezdtem ebbe az EDEN-be, hála az Inkvizíciónak. Így már az elején szeretném leszögezni, hogy SEMMILYEN hasonló jellegű tapasztalatom nincs hasonló játékokkal, ezért talán a powergémerek meg fognak mosolyogni…

(Ja, és tudjátok mi a legtutibb az egészben?! 🙂 Hogy a párom itthon arra lett kondicionálva, hogy a “sereg” azt jelenti, hogy elfoglal egy polcot a halom figura. Így az ő fejében az él, hogy most megint lesz itthon egy halom új baba. Mwuhahahahaha! 🙂 Észre sem fogja venni, hogy én mellé még belekezdek az Infinity-ba (netán Malifaux-ba), sőt talán az új Blood Angel sereg sem fog feltűnni neki. Csak a tankokat kell eldugnom 😀 )

Jah, és hogy MELYIK frakció?

Nos, ebben a tekintetben kicsit elégedetlen vagyok a TABAN-ékkal, mert nekem ez az négy faj kevés. Igen, tudom, hogy nem négy, de amikor először felnéztem az oldalra, és az ember rákattint az EDEN menüre, akkor csak a négy első frakció jön elő. Szóval ezekből próbáltam válogatni, és ez nekem kevés volt, nagyon. De még az 5 is. A Jokers-ékat azonnal elvetettem, a Matriarcha-t másodjára, eléggé irritáltak a figurák. Aztán a Bamaka és az ISC maradt versenyben, de valahogy az ISC fogott meg, a Bamakáról letettem, a Convoy-ról meg lemaradtam. Így, életemben először, CSAK a figurák kinézete alapján választottam fajt, azt sem tudtam, hogy milyen velük játszani. 🙂 Szóval ISC.

Ilyen Szuper Csókák. Innen Szakítalak Cafatokra.

FOLYTATÁS:

http://wh-tactics.csillagmag.hu/2011/04/eden-aprilis/

– – –

– – –

További ajánlott olvasmány (magyarul):

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 5.0/5 (1 vote cast)

  7 hozzászólás to “EDEN – Hogyan kezdődött?”

  1. “Észre sem fogja venni…” Amíg fel nem néz a blogra. 😛

  2. A bohócokat miért ítélted el olyan gyorsan? Szerintem a Jokerek figurái a legszebbek: színesek, változatosak, illenek a világhoz, és van Miksa macijuk 🙂

  3. Zseniális írás ! Grat Bala!
    🙂
    MAC

  4. Nem néznek ki rosszul a japó robicsekek! Kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek kifestve. Néztem a többi frakciót, hát, azok kevésbé jöttek be.
    Hozzátenném, hogy a WH40k-ban is vannak gyors-pörgős játéktípusok, pl a Kill Team meccsek vagy a Necromunda, vagy ott van narratív -rpg szerű asztali játékhoz az Inquisitor, amelynek a szabályrendszere ingyen letölthető a GW honlapról. (mi ezt tervezzük, hogy kipróbáljuk)

  5. Örülök hogy egyre többen fedezik fel ezt a remek kis játékot. Csak matriarchyval nem akar senki lenni 😀

  6. @Kabaman: nekem nem jön be ez a joker-face. Olyan idegen. Talán rossz gyerekkori beidegződések a BatMan-ből 🙂

  7. @Kanalasgem: Hát igen, ki akar lenni olyan nőkkel, akik lealázták a férfiakat? 🙂

Sorry, the comment form is closed at this time.