feb 232017
 

Ha szereted a társasjátékokat és a Harry Potter világát, akkor a „The Hogwarts Battle” kötelező vétel számodra, nem fogod megbánni. És itt le is tehetném a billentyűzetet, mert nagyjából ezen két információ alapján valóban el lehet dönteni erről a játékról, hogy játsszunk-e vele. Természetesen ennél jóval árnyaltabb a kép, és ezt szeretném most megfesteni nektek.

Nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy társasjátékos döntésekkel kapcsolatban életem egyik legjobb vétele volt a HP:THB. Minden pillanatát élveztem (és még élvezni fogom) a végigjátszásának, és sokszor előkerül még. (Miközben e cikk íródik, éppen azért nyaggatnak a gyerekek, hogy ezt játsszuk – micsoda metagame!).

Egy legacy-szerű* (az oldal alján), kooperatív pakliépítő (Deck Building) játék, ami – nyilvánvalóan – a Harry Potter filmek univerzumában. Nem gyerekjáték, hanem inkább amolyan félig családi, picit keményvonalas társas, ami igen zseniálisan vezet be bennünket a szabályrendszerbe. A játék különlegessége, hogy egyszerű módon teszi magát szerethetővé, de a gyakorlott játékosok sok újdonsággal nem találkoznak. Mégis egy úgy elegyedik benne a hangulat és a kihívás, hogy az a stílus kedvelőinek tökéletes játékélményt tud nyújtani.

A doboz kinyitása után azonnal szembetűnik a 7 felcímkézett dobozka, ami a hét könyv eseményeit játszatja el velünk. A szabálykönyv utal rá, hogy tapasztalt pakliépítős játékosok nyugodtan ugorjanak a harmadik könyvre, s bár mi tapasztalt koop játékosoknak tartjuk magunkat, természetesen végig akartunk menni a megismerés és a felfedezés gyönyörű lépcsőfokain. S ezt nem is bántuk meg.

Egy kis spioler veszély, de nyilván nem mondok semmi újat: A hét dobozka új kártyákat és/vagy mechanizmusokat hoz be a játékba. Alapállásban a 10 kezdő kártyalapjaid forrásokat adnak és azokból újabb kártyákat tudsz majd venni majd a paklidba. Az első doboz a „Bölcsek köve” film helyszíneit, tárgyait, varázslatait és szereplőit tartalmazza, majd folyamatosan bővül a játék a filmekből ismert dolgokkal.

Igen, direkt nem könyveket írtam, mert a képek nagy része a mozivászonra álmodott világból lett kölcsönözve. Hogy ez jó-e vagy rossz-e, ki-ki döntse el saját maga, de családi játék lévén a gyerekeknek – tapasztalatom szerint – így külön élmény, ha találkoznak 1-1 ismert figurával, és tudják hova kötni.

A mechanizmus

A négy játékos négy, előre meghatározott karakterrel indul, és nyilván nem lövök le semmit, ha elárulom, hogy ők Hermione, Ron és Harry Potter. Negyedikként pedig Neville Longbottom-ot választották, s aki olvasta/látta a hetedik részt, a tudja, hogy miért. E négy játékos picit eltérő kezdőpaklit kap, természetesen teljesen autentikusan. Hermione az Időnyerővel a paklija tetejére tudja vásárolni az új varázslatokat. Ron a Szövetségesekkel (Ally, azaz a könyvbéli szereplők) tud jó kombinációkat kiépíteni. Harrynek a Láthatatlanná tévő köpenye nagy túlélővé teszi, Neville pedig extra gyógyító képességet kapott. Természetesen a gyerekek 1-1 állata is szerepel a pakliban, így Csámpás, Trevor és Hedvig is megjelenik, Ronnak pedig a Mindenízű drazsé jut.

A játék célja a gonosz karakterek eliminálása: azaz a lapjainkkal nemcsak erőforrást, hanem sebzést is tudunk venni, amiket kihelyezve a gonoszokra (mint például az első könyvből Crak és Monstro) tudjuk őket eltüntetni. A gonosz karakterek mindenki köre elején valamilyen egyedi képességgel nehezítik a játékosok életét.

Ezen kívül van még egy Sötét Varázslat pakli is, amiből (szintén a kör elején) húzni kell, s annak hatását kiértékelni. Ez az esetek nagy részében sebzés a gyerekekbe vagy valamilyen hátráltató képesség.

S szót kell ejteni a helyszín pakliról (általában 2-3 lapos), aminek megvédése a játék célja. A gonosz karakterek és a Sötét Varázslat pakli is ezekre raknak kis fém jelzőket (mi csak halálfalóknak hívjuk őket). Ha eléri a meghatározott számot, akkor elveszítik a karakterek a helyszínt és – általában – egy nehezebben védhető helyszínre jutnak, ahol pl. nem egy, hanem két Sötét Varázslat kártyát kell húzni. Ilyenkor hőseink könnyen elveszítik a 10 életerejüket. Szerencsére kiesni nem tudnak, az életerő nullára csökkenésével „csak” egy újabb halálfaló érkezik a helyszínre. Ez éppen elég nehezítés.

A Roxfort pakli lesz az, ahonnan hőseink új lapokhoz juthatnak, ez három típusú lehet. Ally (szövetséges), azaz valamelyik szereplő az adott könyvből. Ezért is tanácsolom, hogy még a gyakorlott játékosok is elölről kezdjék a játékot, ha szeretik a HP könyveket, mert nagyon izgi felfedezni, hogy milyen kártyák rejtőznek 1-1 új dobozban. Lehetnek még tárgyak (Item) a Roxfort kártyák, például a Jólsep-R vagy más kviddicshez kapcsolódó dolgok. E két típus képei a játékban a filmből vett jól ismert alakok, viszont a varázslatokat (Spell) különböző absztrakt ábrák jelölik. Elsőre kicsit összekeverhetőek, de később már könnyedén felismerjük őket. Egy-egy varázslat adhat plusz sebzést, laphúzást, gyógyítást, és még sok más képességet. Például a Wingardium Leviosa (levióóószá, nem levioszáá) bűbájjal egy vásárolt tárgyat rakhatunk a húzópaklink tetejére (a dobott lapok helyett).

A játékélmény Harry Potter rajongó szemmel

Tökéletes. Teljesen visszaadja a filmek-könyvek varázsát. A legacy-szerű felépítés, ahogyan nyílnak ki az újabb és újabb dobozok teljesen rabul ejtik az embert, és a felfedezés gyönyörével kedveskednek. A játék éppen ezért tökéletesen családbarát: a 6 és 8 éves gyermekeimmel könnyedén lejátszottuk az első két könyvet. S  bár kicsi nem tud olvasni, könnyen megjegyezte a kártyáit illetve a kis ikonok mindent elmondanak (sebzés, vagy erőforrás). Ezért is kezdtem úgy a bevezetőmet, hogy kötelező vétel, ha az ember még társasozni is szeret.

A játék geek szemmel

Hibákat nem, csak a játék jellegéből adódó hiányosságokat tudok felsorolni. Nyilvánvaló, hogy nem egy komplex, összetett és nehezen legyőzhető játékról van szó. A későbbi könyvek azért rendesen megadják a fejtörőt az új mechanizmusokkal. A játék kiismerésével és „végigjátszásával” valóban kikophat és a polcra kerülhet a doboz. Nekünk az utolsó könyvet ötödik-hatodik próbálkozásra sikerült megoldani, de azóta viszont zsinórban háromszor nyertünk, mert építettük a kombókat. Hogy ezek után előkerül-e a játék? Természetesen igen! Egyrészt a gyerekekkel szerintem még hosszú évekig újra és újra elővehető lesz, Főleg, hogy nem nézhették még meg a későbbi részeket, így azok a kártyalapok még számukra ismeretlenek (a könyvben a negyedik részt olvassuk épp). Másrészt több baráti társasággal is simán végigjátszanám. Harmadrészt mert Harry Potter.

Tehát senki se számítson egy olyan játékra, amibe akár 40-50 újrajátszást is beletolhat, mint mondjuk egy Pandemic-be. De ott van a Pandemic Legacy, amivel kapcsolatban egy kicsit sem éreztem, hogy kevés lett volna a 16 játékalkalom. Ez van, ez egy új trend, hogy kvázi egyszer-játszható játékok kerülnek a piacra. S mit mondjak, nem bánom, egy kicsit sem. Olyan élményt adott a HP:THB is, amiért az ember társasozni szeret.

Nem ajánlom hát a játékot keményvonalas geekeknek, hiszen ez egy kooperatív pakliépítő. Amit a téma és a mechanizmus kínál, abban kiválóan teljesít a játék. Szerénytelen véleményem szerint sok tekintetben jobb a Legendary sorozatnál (legyen az Alien vagy Firefly).

Kevés a holtidő négy játékos esetén is, nem kell sokat várni. Más játékos körében sajnos nem tudunk kártyákat kijátszani, viszont mindenféle képességgel tudjuk a többieket segíteni. Ezért nagyon kell figyelni a másik játékos körében is, hogy megbeszéljük a több emberre ható képességeket. Ki kit gyógyítson, mennyi erőforrást adjon… egyszóval ami egy rendes pakliépítő játékhoz illik.

Dizájn, kivitelezés és hosszú távú gondolatok

Csillagos ötösre vizsgázik mindenben. A kártyalapok szépek, teljesen visszaadják a hangulatot, a tábla egyszerű, jól átlátható és jól felépített. A doboz pedig összerakva olyan, mintha mi is a Roxfortba járnánk, és mindenféle varázscuccal teli doboz lenne. Hangulat mesterfokon.

A tárolódobozban jut hely a kártyavédőzött lapoknak, az elválasztók (Divider) is teljesen használhatóak, a tokekeneknek rendben van hely. Bár minden doboz ilyen igényes lenne.

Két probléma vetül fel a távoli jövőt illetően: ugye, Magyarországon nem beszerezhető a játék, elvileg az amerikai gyártó nem tervezi az európai megjelenést. Hogy ez hosszú távon is így lesz, nem tudom, bár kételkednék abban, hogy egy csillió dollár bevételű filmsorozathoz kiadott játékot miért ne érné meg kidobni az európai piacra, főleg, hogy családbarát. Én még magyarul is kiadnám a játékot a hazai kiadók helyében. Tehát – tippem szerint – a jövőben ez várható lesz.

A másik problémám a játék bővíthetősége: Mivel a játék tartalmazza a teljes Harry Potter történetet, ezért nem tudnám elképzelni, hogy mit tartalmazhatna egy kiegészítő. Hiszen a mechanizmus is arra épít, hogy a helyszíneket kell megvédeni és a gonosz Voldemort csatlósait legyőzni. Lehetséges, hogy ez egy ilyen egyszeri játék lenne, nem tudom. Bízom benne, hogy nem így lesz.

 

Típus: Kooperatív pakliépítő

Játékosszám: 1-4

Korosztály: elvileg 12+ -os, de 8 éves kortól már ajánlom.

Nyelvfüggőség: Angol nyelvű, tehát a csapatban azért nem árt egy alapszinten angolul beszélő játékos. Később a lapok már könnyen memorizálhatóak.

Értékelés: 9/10

Összefoglalva: Zseniális játék a Harry Potter: The Hogwarts Battle. Egy összeszokott 4 fős csapatnak négy részre osztva már teljesen költséghatékony szórakozást nyújt. Harry Potter rajongó családoknak pedig kötelező. A játékidő olyan fél-háromnegyed óra körül kezdődik, majd az újabb könyvekkel kiegészítve megnövekszik.

 


 

  • Legacy játékmód: Amikor a játék maga folyamatosan változtatja önmagát, esetleg egy történet elmesélésével. Azaz egy-egy játék után változások történnek a szabályokban, több komponens vagy mechanikák kerülnek be, illetve bizonyos dolgok el is tűnhetnek. Ennek legjobb iskolapéldája a Pandemic Legacy, ami a Pandemic alapjátékból csinált egy történetet, ahol az egymás utáni játékok kihatással vannak a következőre.
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 4.9/5 (10 votes cast)