máj 052011
 

Talán mindenki jól ismeri a Brian élete című, örökbecsű filmet. Ebből idézek most, amellyel szeretném érzékeltetni a személyiségemnek egyik fontos vonását.

Brian: Ti mind egyéniségek vagytok!
Tömeg: Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!
Brian: Ti mind különbözőek vagytok!
Tömeg: Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
Egy ember a tömegből (Bala): Én nem!

Ergo, ha arról van szó, hogy vannak trendek, akkor én azzal ?csakazértis? szembe szoktam menni. Mindezt azért szerettem volna leszögezni most, hogy elejét vegyem mindenféle piszkálódásnak: nem, nem azért kezdtem bele a Malifaux-ba, mert ez trendi, mert ez menő. Sőt, amikor először megláttam a babákat, az első reakcióm az volt: ?gusztustalan, ne azt soha?.

Majd történt egy váltás ? erről az EDEN cikkben írtam, hogy a bigottságom jegét megtörte valami? valami, amit hívhatunk tudattágulásnak is, vagy annak, hogy leraktam az elveimet. Akárhogyan is volt, most gazdagabb lettem jó pár babával, élménnyel. (Ugyanakkor szegényebb is lettem, ami a forintjaimat illeti? 🙂 )

Szóval: Malifaux.

Az új őrület. Még nem játszottam, még nem láttam játékot, csak a szabálykönyvet és a fórumot olvasgattam, de érzem, hogy ez valami olyasmi, ami más, ami kell.

(A kártyákkal való manipuláció beaktiválta 10 évnyi Vampire: the Eternal Struggle őrületemet, amiben azért elég sok mindent értem el.  Azt a csúcson hagytam abba, bár az ifjú nemzedék nem biztos, hogy emlékszik még a nagy öregre? Tudjátok, mint ahogyan Villám McQueen és Hudson Hornet?  Bocs az öreges szentimentalizmusomért és a múlt fényes napjainak felemlegetéséért, ennyit megengedhetek magamnak a blogon 🙂 )

Summa Summarum: tudjátok, a mindent megérő érzés, az új és ismeretlen dolgok felfedezése, azt hiszem mindannyiunk számára ismerős hangulat: megfizethetetlen érzés, amikor kibontod az új dobozkákat, összerakod a babákat, festegeted őket, elképzeled hogyan fognak mindenkit lemosni a csatatéren? Ezért vagyunk őrültek, ezért élünk-halunk, ezért néznek sokszor ránk furcsán. Pedig ez olyasmi, ami szerintem valami szent tevékenység is egyben, legalább is számomra mindenképpen. Megnyugtat, feltölt, kilépés a zakatoló gondolatok sokaságából. Amikor fest az ember, vagy összerakja a babákat, sereget épít, akkor megszűnik számomra  a külvilág, és előtör a kratív énem, ami LÉTREHOZ dolgokat. És azt hiszem az Ember ezért születik a Földre, hogy létrehozzon valamit magából, és te Kedves Olvasó ezt szerintem jól tudod.

Mi, terepasztalos őrültek valahol teremtük, istenek vagyunk kis világunkban, a terepasztalon, amikor is mozgatjuk a kis babákat, megalkotunk egy-egy tereptárgyat. Ez mind egy új világ, ami éppen olyan létező számunkra, mint ha az ún. fizikai valóság lenne. És ezt senki sem veheti el tőlünk. Hiába hiszi azt Kaba kolléga, hogy képes elengedni ezt, de szerintem nem lehet. Örökké ott munkál bennünk ez az érzés, hogy létrehozni, teremteni, megélni, mozgatni a kis világot.

Kicsit filozofikussá váltunk, de nem baj 🙂 Csak szerettem volna megosztani Veletek ezeket a gondolatokat, megmutatni, hogy mi számomra a hobbi. Esetleg Kaba kolléga csinál majd egy ilyen körkérdést, amiben mindenki leírja, hogy milyen számára a hobbi, mit jelent számára a játék. 🙂

S akkor kanyarodjunk vissza a Malifaux-hoz?

A csúnya gonosz figurákat nem kedvelem, tehát számomra a Neverborn vagy a Resurrections frakció eleve számításba se jöhetett. Csúnyák na (nekem 🙂 ). Maradt tehát a Guild, az Outcast és az Arcanists. Ez utóbbiak majdnem megnyerték számomra a bennem dúló versenyt, de valahogy letettem róluk. A mesterek közül Rasputina fogott meg, de egysíkúnak tűnt vele a játék, nem láttam benne annyi fantáziát.

Majd éppenhogynem Outcast lett belőle, szegény Vihart jól beizzítottam, hogy megveszem a babáit, de Viktóriáról nem olvastam jókat, tehát ezt is elvetettem.

És így végül is csak a Guild maradt, amiből ráadásul két mester is tetszik: Ortega family és Sonnia Criid. Ez utóbbi lett az első helyezett, de ki fogom később Ortégáékat is próbálni. Pápá Loco teljesen fellelkesített, szinte látom magam előtt, ahogy a levegőbe lövöldöz és hangosan ?jihááááá?-zik, és dobálja a bombákat. Lehet, hogy nem hozná senki ezt a figurát, de a feeling elkapott.

Sonnia képességei nagyon tetszenek, és a hozzá való babák is, tehát a frigy megköttetett, a vérszerződés létrejött, lelkem eladva.

Reszkessetek förmedvények, jön Sonnia és szétcsap köztetek!

A seregépítést majd nyomon követhetitek, folytatás hamarosan?

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 5.0/5 (2 votes cast)

  7 hozzászólás to “MALIFAUX és filozófia”

  1. Grat az íráshoz Bala! Jó mint mindíg!
    Nem tudok szó nélkül elmenni a filózófikus gondolatmeneted mellett….végre valaki “hangosan” is kimondja amire már én is évóta gondolok 🙂 Sőt kicsit tovább megyek. Szerintem a Babák összerakása és kifestése egy idő után már művészet, legalább is én szeretek rá így gondolni : Modern Művészet. Szeretnék én is egy olyan szintre elérni ebben a művészetben , hogy tényleg olyan élethűen tudjak festeni ahogyan azt a anagy Profik csinálják…és nem utolsó sorban az álmom az , hogy egyszer ebből éljek meg 🙂
    A szentimentalizmushoz visszatérve. Én még voltam 98 környékén Pesten a (talán Kodály Körönd ???) VTES versenyen 🙂

    MAC

  2. Jó lett a cikk Bala! Csak túl hamar a végére értem:(.
    Minden egyes gondolati szállal egyetértek, ez a hobby nekem is hasonlókat jelent.
    Megnyugtat ha éppen elegem van mindenből, örömet okoz, főleg ha 1-1 figurának teljesen a végére érek, és elmondhatom,igen! ezt én festettem. Igaz én inkább magáért a festésért vagyok oda, és a játék csak másodlagos.
    Már olyan szintre jutottam, hogy nem tudom elképzelni magam enélkül a hobby nélkül, szerves részévé vált az életemnek.
    És örülök hogy végre kitekintettél a WHFB mögül, ugyanezt élem most én is meg, eddig nem nagyon érdekelt más tabletop játék, és tessék én is megvettem életem első malifaux dobozát, bár nem hinném hogy ez lenne az utolsó is egyben.
    Sok sikert,és jó festegetést/játékot.

  3. Jé, a Malifaux trendi lett? Másfél éve nem gondoltam volna, hogy ennyire be fog indulni, de örülök neki, legalább több új arcot ismerhetek meg ezen a játékon keresztül is 🙂

    Elgondolkodtató írás, bár én ellenben az előttem szólókkal, elsősorban a játék miatt játszom, a festés csak másodlagos. Ettől függetlenül remek érzés, amikor a verseny előtti két éjszakán az egész csapatodat egy figura/óra sebességű speedpainttel, és a végén megállapítod, hogy nem is néznek ki rosszul még viszonylag közelről sem (bár annyira azért jól se xD).

    Sonniáékkal sok sikert, bár azt halkan megjegyezném, hogy a Guildre a “csúnya gonosz” kategóriából csak a csúnya nem illik, mivel összességében rendkívül kedves, elnyomó, fasisztoid kizsákmányoló társaság az egész. Bár a mestereik a fluffban egész pozitív arcok, az igazi fejesek már kevésbé 😀 (Az Arcanists meg mondjuk szakszervezeti köntösbe bújtatott maffia, kinek melyik a jobb :D)

  4. Mondjuk ezt a maffia dolgot Marcus nevében is erősen vitatom…
    Jó cikk. Én mindig úgy szoktam gondolni magamra/magunkra (kissé fellengzősen),mint az igazi szamurájokra. Ők szintén igyekeztek a fegyverforgatás és taktika mellet alkotó tevékenységeikben is maximálisat nyújtani (legyen az költészet, kalligráfia, virágkötészet vagy bármi egyéb). Talán mi “hétvégi harcosok” is ezt az utat keressük (és találjuk meg, amikor órákat dolgozunk egy-egy figurán) és járjuk…

  5. Vihar: Ő intézi a vadonban a csempészútvonalakat és egyéb tevékenységeket, és mindenféle vadállatot torzít el mágiával a szervezet számára. Szerintem érdekesebb, mintha az lenne a fluffja, hogy védi és szereti a természetet 😀

    A szamurájos érdekes hasonlat, bár remélem egy elvesztett csata után senki nem fog szeppukut elkövetni…

  6. A jihááááá a GunsNGloryból van? 🙂

  7. Jinx: az nemtommi, tehát nem valószínű 🙂

Sorry, the comment form is closed at this time.