máj 122017
 

A játék az alapdoboz tartalmával is kiválóan játszható, de az igazi szépségei akkor domborodnak ki, ha szentélyeken túl a 6 klándoboz némelyikére is szert tudunk tenni. Ezek a klándobozok nemcsak az új és misztikus onikat tartalmazzák, de egy további hőst is (egy második hős külön kis kiegészítőként is beszerezhető).

Az onik nagyméretű, erős lények, akik szintén egy-egy őselemhez kapcsolódnak. A hősök pedig egész rendkívüli képességekkel rendelkezhetnek. Érdemes még tudni, hogy a klándobozokban található mind a 6 féle figura saját modellel rendelkezik, melyek eltérően a szentélyek azonos figuráitól, klánonként mások és mások, akárcsak a grafikai megjelenítésük.

A klánok adatlapján megfigyelhető, hogy a ninják korábbi 3 alapértéke mellett megjelent egy negyedik is, melynek jelölése KB, azaz koban. A koban nem más, mint a Kagejima szigetén használt pénz neve, a mellette szereplő érték pedig azt mutatja, hogy mennyibe kerül egy adott modell felfogadása a klán csapatába! A klánokkal történő játék során ugyanis nincsenek előre elkészített csapatok. Az egymással megküzdő kláncsapatok összeállítása a játékosok feladata lesz, melyhez 100 koban áll rendelkezésükre. A csapat megtervezése során figyelembe kell venni, hogy bizonyos figurákból csak meghatározott modellszám hozható.

Amint a csapatok összeállításra kerültek, kezdődhet a játék, mely ugyanolyan szabályok szerint zajlik, mint a szentélyek csapatainak használata esetén.

Jól látható, hogy a csapatösszetételek variálhatóságának köszönhetően a játék újrajátszhatósága igen nagy és szinte sosem lesz két azonos csapat egy-egy összecsapás során…… Ám ha mindez még mindig nem lenne elegendő, lehetőség nyílik roninok, azaz zsoldosok felfogadására is, melyek még tovább színesítik a lehetőségeket. Jelenleg 18 ronin található a játékban, köztük maga a Holdhercegnő is. A roninok közös jellegzetessége, hogy a felfogadási költségen túl minden egyes újabb feladat előtt további zsoldot (kisebb érték) kell számukra fizetni.

Ám miért is lenne szükség további kobanok kifizetésére? Azért, mert a játék lehetőséget biztosít egy-egy önálló játék lejátszásán túl egy folyamatos, úgynevezett kampányjátékra is, ahol az egyes feladatok során a klán csapatának tagjai tapasztalati pontokat szerezhetnek, fejlődhetnek, valamint további képességekre tehetnek szert (kivéve hősök és roninok). A fejlődést a játék végén fel kell jegyezni, majd a következő játékban a ninják már új tapasztalati szintjükön folytathatják a játékot.

 

Összefoglalás

A Ninja All Stars remek szórakozást kínálhat mindazok számára, akik szeretik a rendkívül aranyos, meseszerű figurákat, miközben olyan összetett játékot keresnek, ahol a csapatuk összeállítása, a táblán való mozgás, az előnyök kihasználása és a lehetőségek kombinálása igen jelentős hatással lehet a harcok kimenetelére. A harcok eredménye mégsem egyértelmű, hiszen a dobáseredmények érdekes semlegesítési mechanizmusának köszönhetően sosem lehet biztos benne egyik fél sem, mi lesz a végeredmény. A játékélményt pedig tovább növelheti a mintegy 100 különféle megjelenésű figuratípus és a rendkívül szép grafika.

A kritikusok többször negatív minősítést adtak a játéknak, de ennek szerintem az az oka, hogy a Ninja All Stars nem egy klasszikus társasjáték, hanem sokkal inkább átmenet a terepasztalos stratégiai játékok világába. Senkit ne tévesszenek meg a rajzfilmszerű modellek!!! A könnyed társasjátékok kedvelőinek érdemes először kipróbálni, mert a játékban olyan dolgok is szerepet kapnak, mint a rálátás, a kitérés, a tereptárgyak stb., melyek egy átlagos társasjáték során nem feltétlenül jelennek meg, ezért ezek egyszerre soknak és szokatlannak tűnhetnek. Mindent egybevetve ez nem egy dobok-lépek vagy pár erőforrást kombinálok típusú társas, sokkal inkább egy egyszerűsített harci szimuláció.

Ha sikerül elfogadni a fentieket, akkor egy olyan tartalmas és mókás játékra lehet szer tenni, melynek igen nagyfokú az újrajátszhatósága és igen bájos a megjelenése.

Alig várjuk a következő játékalkalmat :

 

Szerző: Donaberger Attila

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)