jún 222010
 

Elérkeztünk végre a Warhammer alapjához, a Birodalom seregeihez. A legutolsó Empire seregkönyv megjelenéséig nagyon szerettem ezt a sereget, de aztán valahogy az új könyvek tükrében egyre jobban ment el a kedvem a játéktól. Csomó labdát nem ütöttek le a seregkönyvben, mint például az Engineer továbbra is egy soha nem látott hőstípus maradt a játékban (csak baráti játékban, móka kedvéért hoz az ember, kipróbálni). Ahhoz, hogy használható legyen a sereged, elő kellett venni a SteamTankot mindenképpen, azt meg elkezdték utálni, nem véletlenül. Ami nálam betette az utolsó cseppet a pohárba az volt, hogy a SteamTank egy olyan osztag, amely kb három seb bevitele után használhatatlan lesz, ellenben mondjuk egy sárkánnyal, ami egy sebponttal is vígan rohangál és ugyanúgy öl. Elég az ST-t egyszer lesebezni, és kész. Tudom, ez az én problémám, de nekem sok volt. Amit szintén meguntam, az, hogy hoztam 3 ágyút és egy rakétalövőt, és a jó saccaim ellenére alig hullt le az ellenféltől baba, besült, stb… Az ellenfél meg sorozatosan nyílágyúzott minden következmény nélkül. Nekem ez sok volt. Aztán meg az Ld.. Alacsony… Volt, hogy beállt mögém egy sárkány, és a generálistól messze álló sereg egy része lefutott. Ehhez tartozik, hogy amikor a gyíkokkal játszok, 3 kockával dobálom gond nélkül a 6(!)-os Ld-t… teljesen más érzés. Nem is beszélve a Pszico Immun WE sergemről. Ezek olyan problémák voltak számomra, amely élvezhetetlenné degradálták a játékot azzal, hogy nagyon sok múlt a kockadobáson.

Elnézést a hosszúra nyúlt bevezetőért, a lényeg az, hogy a birodalom seregét én a besülő ágyú oldaláról és a lefutó swordsmanek oldaláról látom. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Modellezés, Figurák
Fluff
Közelharc
Mágia
Lövés
Taktika, változatosság
Tápos-e vagy?
Tanulógörbe
Rating: 3.5/5 (23 votes cast)

– – – Értékelés- – – –

Modellezés, Figurák3 / Emberek. Aki szereti ezt a birodalmi feelinget, természetesen az 5-öst fog adni, de a többiekhez képest átlagos. Nem nagyon van olyan osztag baba, amelyre az ember eldobja az agyát. Ami miatt jó, hogy tényleg egyedi színsémákat kitalálhatsz a millió gyalogos modellednek – amiből sok kell, ami egy negatívum is lehet akár annak, aki kevés figurát akar festeni. Plusz, amiért csak 3-at adok az, hogy nincs semmi fantasy feelingje a seregnek, ha nem hozol varázslót meg pegát…

Fluff 4 / A birodalom ugye nagyon ki van dolgozva, a WHF szerepjáték is ezt támogatja, tehát van rendesen. Én az előző seregkönyvet fluffosabbnak éreztem, sikerült elrontani az utolsót.

Közelharc 3 / Ha a sereg egészét nézzük, akkor ez biza átlagos. A SteamTank tud ütni, állja a sarat, de egészében véve az egységek _önmagukban_ nem erősek. A többi a taktika lényege…

Mágia – 4 / Olcsó varázslók, minden mágia formát ismernek… Ezért jobbak mint az átlag. De ennyi.

Lövés 5 / Ez egy 5 alá. Sok és olcsó muskétás, ágyúk, hellblaster, hellstorm, na és a tuti az a pisztolyosok! Könnyű lovasság, lő mint állat, elvezet… aztán meg az outriderek is odateszik magukat… Szóval a sereg egészét nézve nem erős, de lövésben igen.

Taktika, változatosság4,5 / Na, amiért anno beleszerettem az Empire-be, az pont a taktika volt. A Detachment szabálytól eldobtam az agyam, nagyon tetszett papíron. Aztán rájöttem, hogy annyira nem jó, mint gondoltam, de másra meg nagyon jó… Plusz rengeteg fajta egység, amivel lehet machinálni, nehézlovasság, gyalogság, könnyűlovasság… lövős egységek… Szóval itt kiélheti magát a taktikus elme.

Tápos-e vagy? – 3 / Középmezőny. Régen előrébb voltak, de egyre hátrébb csúsznak. Az emberek kiismerték a steam tankot, vannak erősebb seregek, erősebb mágiával… Plusz, nem egyszerű velük jól játszani!

Tanulógörbe 4 / Na, itt aztán tanul az ember. Mindent. Főleg a nagy blokkok mozgatásáról, használni a könnyűlovasságot, pegás hőst bújtatni, Ld miatt helyezkedni… Sok gyakorlást igényel kitalálni a detachmentek jó helyezkedését.. tanulós sereg, de megéri, mert ha elsajátítod, akkor nehéz perceket okozhatsz az ellenfelednek.

– – –

Összesen: 30,5 pont.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 3.7/5 (7 votes cast)

  2 hozzászólás to “Seregek értékelése – Empire”

  1. Az ágyúk azért nem ilyen sz..ok ahogy leírtad,volt olyan nagy csatám ahol 4 ágyúval lövöldöztem az ellent eredményesen és emiatt nyertem,szerintem elég ritkán “sülnek be”.Sőt ez az egyik erőssége a birodalomnak,meg a tank,bár az igaz,hogy 1-2 -3 sebpont és használhatatlan,de utána is sokáig feltart bármit,mert 6-os szívóság meg 1+-os páncél azért ott van még ha nem is tud mozogni.A tanuló görbével egyet értek,nekem több évbe telt megtanulni játszani vele mindenféle ellenfél ellen.Közelharcban is van egy két egység ami oda…sz(pl:greatsword,flagelláns,feltápolt lovag)igaz atöbbiek csak a töltelék.De én elfogult vagyok szeretem a birodalmat és csak ezzel játszom.

  2. A BIRODALMAT

Sorry, the comment form is closed at this time.