Már 032016
 

Az ameri játékosoknak túl euro; az eurógémereknek kooperatív és szerencsefüggő: ilyen hányattatott sorsa van ennek a játéknak, s talán éppen ezért nem tudott annyira elterjedni, mint a hasonló Legendary, vagy más pakliépítők.

Mindezek ellenére a Shadowrun: Crossfire-t egy jó játéknak tartom. Nem fantasztikus, 10 pontos csoda, de jó. Bátran ajánlom azoknak a társaságoknak, akik pakliépítő kooperatív kihívásokra vágynak, mert ha sikerül néhány elvárásukat elengedni, akkor hosszú távon megajándékozhatják magukat egy izgalmas kihívással.

Neked tetszik, ha… neked nem tetszik, ha…

Az egyik ilyen elvárás, amit magunk mögött kell hagynunk, az a világ: a játék elméletileg a Shadowrun univerzumában játszódik, és a kártyák illusztrációja, valamint elnevezése valóban ebből a scifi-fantasy jövőbéli világból való. Karaktereink mágusok, dekások és utcai szamurájok, akik Mr. Johnson küldetését próbálják meg teljesíteni a gonosz vállalatok által elénk állított akadályokkal szemben, de ez a mechanizmusban semmilyen szinten nem köszön vissza. Lehetnénk cowboyok és cowgirl-ök is, akik a vadnyugati rablók bandáit akarják elfogni, de maga a játék semmiben sem változna. Tehát, ha te hatalmas Shadowrun rajongó vagy, akkor valószínűleg csalódni fogsz, mert nem egy ízig-vérig SR játékot kapsz. Ha pedig ismeretlen számodra a világ, akkor nem fogod érteni azokat a finom utalásokat és rajzokat, amelyek egyébként tökéletesen tükrözik a Shadowrun hangulatát.

A másik ilyen elvárás maga a játék felépítése: mechanizmusa teljesen euró, azaz a csapattagoknak tökéletesen, körökre előre össze kell hangolniuk a lépéseiket, hogy teljesíteni tudják a küldetést. Éppen ezért a „szárazsága” miatt nem belépő-szintű játék, nem annyira skálázható, mint a Pandemic, és nem olyan könnyed mint a Legendary. Aki valamilyen ameritrash Descent-élményre vágyik, sajnos csalódni fog. De tudom ajánlani olyan csapatoknak, akik szeretnek együtt gondolkodni, mert igazi kihívásokat tartogat számukra a játék.

Számomra maga a játékélmény ugyanaz, mint a Pandemic esetében: összedugjuk a fejünket, ki-ki a maga karakterképességeit kihasználva próbálja meg kihozni a optimális döntést. Közben nevetünk, ha mázlistán húzunk, és átkozódunk, ha éppen nem sikerül valami.

A harmadik elvárás a játék eurógém-mivoltához kapcsolódik. Ugyanis, a tervezőknek sikerült olyan eseménykártyákkal (lásd később) megtölteni az Esemény paklit, hogy hiába maximalizálod ki a körödet, és előre készülsz a megoldásokra, de olyan hatás jöhet létre az adott körre amire nem lehetett felkészülni, és minden tervnek keresztbetesz… majd jön a tökéletes újratervezés. Más csapatoktól hallott negatív véleményeknek tulajdonképpen ez volt a központi problémája, de tegyük hozzá, hogy a mi csapatunkat ez sosem zavarta.

Amikor velünk történik meg ez – a játékok egynegyedében mondjuk – akkor csak elkönyveljük a vereséget, és azonnal újba kezdünk, hogy megmutassuk a játéknak, hogy rajtunk nem tud kifogni. Így aki nem szereti, ha a tervei egy viszonylagos véletlen folytán dugába dőlnek, az frusztráltan fogja magát érezni. Viszont, ha elfogadjuk, hogy ILYEN KÁRTYÁK is vannak az esemény pakliban, akkor ez pusztán a játék velejárója lesz.
Azért nem is értem igazából az ilyen jellegű negatív kritikákat, mert a Pandemicben pontosan ugyanez történik: sokszor olyan módon jöhetnek (vagy nem jönnek) fel a kártyák, hogy a csapat csak a legvégén döbben rá, hogy nem is lett volna esélye megoldani a játékot. Nem egy Pandemic partit buktunk el azért, mert pont azt a várost húztuk fel, amit nem lett volna szabad. Ugyanazt fogjuk érezni a végén: a játék kiszúrt velünk, nosza játszunk még egyet!

Ám nem jelenti egy-egy nehéz eseménykártya megjelenése az automatikus vereséget, hanem csak nagyon nehezít a játékon. Így sokszor előfordult már velünk, hogy feladtuk volna, de egy hangos “MI SOSEM ADJUK FEL” kiálltással végül a lehetetlenből hoztuk vissza a partit. Ezek az epikus csaták azok, amelyek miatt szeretem a Shadowrun-t.

Ezzel el is mondtam a játék összes olyan negatív aspektusát, aminek elolvasása után ki-ki el tudja dönteni, hogy ez a játék neki való-e vagy sem. Az biztos, hogy kooperatív eurógémek palettáján mindenképpen érdemes rá odafigyelnünk és kipróbálnunk.

Hogyan játszuk?

A Shadowrun-t egy egyedi, ötletes darabnak tartom, amivel szívesen ülök le játszani. Izgalmas kihívás, nagy az újrajátszhatósági faktora, nem bonyolít túl semmit, pusztán kártyalapokkal és minimális számú jelzőkkel operál, tehát a setup igen rövid, főleg a kategóriájában más koop (vagy kompetitív) játékokhoz képest. Megkeversz három paklit, felcsapsz pár kártyát, és készen is vagy. Össze sem mérhető az előkészítés pl. mondjuk egy Alien Deckbuilerrel vagy Pathfinderrel.

Van kampány módja, azaz a karakterek fejlődhetnek, ami egy egyedi és ötletes mechanizmussal lett megoldva… no, de ne rohanjunk annyira előre. A játékban 4 különböző kasztot személyesítenek meg a játékosok, amit négy színt jelképez: zöld a Dekás (Hacker), a fekete az Utcai Szamuráj (Tank), a kék a mágus (Damage Dealer) és piros a Face, amolyan kereskedő-tárgyalóféleség.

Ezen kívül a kaszthoz választhatunk egy-egy fajt is, amit a világból jól ismerhetünk: Ork, Troll, Törpe, Tünde, Ember – persze ezeknek ne a fantasy verzióját képzelje el az, aki még nem játszott Shadowrunt, hanem hasonló, de Cyberpunk világba helyezett verziójukat. A hőseink mágiával és technológiával harcolnak a gonosz vállalatok ellen. A fajok a játékban – a kinézeten túl – három erőforrásban térnek el: Életerő, kezdőpénz és hogy hány lappal a kézben indul a résztvevő.

A játékosok „paklija” 7 lapból áll, ami tulajdonképpen mindenkinek az adott színéből 4-et tartalmaz, és egyet-egyet a maradék háromból. (Így a dekás 4 zölddel és 1-1 piros, kék, feketével kezd). Ezek a lapok alapesetben egy sebzést jelentenek majd az ellenségnek, amelyeket Obstacle-nek hívunk.

A játék maga nagyon egyszerű: az ellenség életerejét e négy szín valamilyen színű és számú kombinációja jelképezi, ahogyan a képen is látszik. A játékosoknak ezeket kell „belesebezni” az Obstacle-be, balról jobbra haladva. Azaz – lásd példa – a 4 szín bármilyen kombinációját, majd egy zöldet, egy feketét, és így tovább. Természetesen mindezt nem kell egy játékos köre alatt megtenni, azaz ha a Dekás 5 alap lapjával be tud vinni 4 szürkét és egy zöldet, akkor jelölni kell hogy hol tart a sebzés, és a következő játékos itt folytatja.

A képen látható még, hogy az Obstacle elpusztításáért mennyi pénzt (Nujen) kapnak, példánkban ötöt. Ezt szépen sorban szétosztják a játékosok maguk közt, akik ebből a tőkéből tudnak újabb lapokat venni a paklijukba. Ja, hogy ez egy deckbuilding játék, nem mondtam volna?

A Black Market (Feketepiac) mindig 6 lapot tartalmaz, ahol már igen izgalmas, tápos kártyákat találunk a 4 szín mindegyikéhez. Ezek ára 2 nujentől 6-ig terjed, illetve minden kasztnak van egy 9 nujenes lapja, aminek táposságát el tudjuk képzelni. Ezeket a lapokat először kézbe (!) vásároljuk, ezzel erősítve a paklikat. Nincsenek arra kényszerítve a játékosok, hogy csak a saját színüket vegyék, de bizonyos synergyk (kombók) csak így működnek. A másik játékos körében pedig Assist képességű kártyákkal támogathatják az aktuális hős hatékonyságát.

A képen látható Chromed Samurai jobb alsó sarkában látható szám (általában 1 vagy 2) jelzi, hogy az aktuékis kör végén – ha még él – akkor mennyit sebez az adott karakterbe. Egy játékosnak általában 4-7 élete van, tehát ebből ki lehet következtetni, hogy bizony nagyon szűkös a határidő… Hiába no, Mr. Johnson nem akármiért fizeti a karaktereket…

Kampány mód

A játékhoz adott és a kiegészítő küldetései erről a linkről érhetőek el magyarul.

Az alapjáték 3-4 „játékvariánst” tartalmaz, amelyek egyedi setuppal és győzelmi feltétellekkel bírnak. Ezeket – bár küldetésnek hívjuk – ne úgy képzeljétek el, mint például a Descentben vagy Zombicide-ban található küldetések. Nem épülnek egymásra, és afféle játékvariánsként értelmezhetőek inkább. Tehát nem fog gondot okozni a csapatnak, ha ugyanazt játszák végig 50-szer, mert ez olyan, mintha ugyanannyi Pandemic alapjátékot küzdenének végig.

Minden ilyen sikeres “küldetésért” pedig Karmát kapnak a játékosok, ami az XP shadowruni megfelelője. Így lehet a karakterlapra ragasztható matricákat venni – ezek tartalmazzák az új képességeket. Itt nehogy azt gondolja az Olvasó, hogy hatalmas tápolásról van szó… Nem szeretném ezt részletezni, de annyit el kell mondanom, hogy elég nehéz fejlődni, és a képességek enyhe támogatásokat adnak a játékhoz. Szerintem kimondottan jól van kitalálva ez a rendszer, rákényszeríti a játékosokat, hogy sokat játszanak, ha a nehezebb küldetésekbe akarnak belekóstolni. Természetesen megengedett, hogy képzeletben kiválasztunk X karmányi képességet, és ezzel ugrunk neki a Sárkány legyőzésének… Ezt a játék 100 Karma fölött javasolja, de még nem hallottam senkiről, akinek sikerült volna megcsinálnia, mi sem próbáltuk még… mint írtam, maga az alapküldetés is olyan szintű újrajátszhatósággal bír, ami bőven elegendő volt eddig számunkra.

Kiegészítő

A Netről letölthető még pár hivatalos küldetés, és nem is olyan régen jelent meg az első kiegészítő a játékhoz (High Caliber Ops), amit érdemes beszerezni. Ez új küldetéseket, 2 kasztot, valamint Black Market lapokat tartalmaz. Pár játék után elmondhatom, hogy színesítette a játékot az egész csomag. Az új küldetések már felhasználóbarátabb módon vannak skálázva, azaz ha összegyűjtöttük az első 10-20 karmánkat, akkor nekimehetünk a következőnek, ami szintén egy apróbb lépés a 40 karmás küldetéshez, és így tovább. További matricákat is kaptunk, amelyekkel tényleg egyedi ízlés szerint alakíthatjuk a karaktereket.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ameritrash-ekhez szokott játékosok itt a “küldetés” és “karakterfejlődés” címszó alatt található módozatokban könnyen csalódhatnak, mert ez egy euró játék, és nem a fejlődésről valamint a tápolásról van szó. Inkább a Pandemic Legacyhoz hasonlítanám (bár a Shadowrun volt elsőnek), ahol ugyanazt az alapjátékot játszák végig, mégis mindig egy picit mást és mást kapnak a játékosok.

Értékelés

Sokak számára ismerős lehet a mechanizmus pl. a már említett Alien-ből vagy a nagytestvéréből – a Legendaryból – de mind a három játékot próbálva, EGYÉRTELMŰ a választásom: Shadowrun.

S hogy miért? Nem vagyok sem Szuperhős, sem Alien fan, tehát a háttér hidegen hagy. Viszont a játék komolysága és agytekervénymozgósító hányadosa a Shadowrunnak a legnagyobb. A Legendary könnyed kikapcsolódás, a Shadowrun komoly összpontosítás és kalkulálás. Talán éppen ezért sem tudott olyan sikereket aratni, mint az említett játékok. Olyan, mintha a Mojito-t és a Guiness-t hasonlítanánk össze: ha lötyögni szeretnék egy könnyed estén, akkor az előbbi; ha komoly világmegváltós, baráti beszélgetésre vágyom, akkor a Guinesshez nyúlok.

Talán ezzel érzékeltettem is azt az izgalmas fanyarságot, ami a Crossfire-t jellemzi azzal az édeskés limonádé-ízzel szemben, ami a Legendary-szerű játékok sajátja. Mindegyiknek helye van a társasjátékok palettáján, de másért fogyasztjuk őket.

Kategória: Kooperatív pakliépítő

Játékosszám: 1-4

Korosztály: 10+

Nyelvfüggőség: Közepes

Értékelés: ★ ★ ★ ★ ½

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)

Sorry, the comment form is closed at this time.