máj 302013
 

Ezennel lezárom a legutolsó szavazásunkat, amikor is újra szerettem volna egy képet kapni arról, hogy milyen játékokkal játszunk aktívan. Ha összehasonlítjuk az eredményeket a két évvel ezelőtti állapottal, akkor azt látjuk, hogy jóval kevesebben szavaztak – ez persze lehet a “rossz kampány” eredménye is, de tény, hogy 15%-kal kevesebb szavazat érkezett (idén 105 jött be, anno 2011-ben 123.

A mainstream mit sem változott: Fő játékunk még mindig a 40.000, és második a fantasy, DE ezekben volt érezhető a legnagyobb csökkenés! (40K: 59 –> 46. Fantasy: 47 –> 33).

A Malifaux is visszaesett, de marad a harmadik helyen: 31 helyett 22 szavazatot kapott. Ezek a dobogós játékok – s nem mondok meglepőt, ha elárulom, hogy e blog írójának is e három játékból álló gyűjtemény teszi ki a babakollekció 95% -át.

whtactics1

Negyedik helyen az általam talán helytelenül “Egyéb WW2” játékokba sorolt, Flames of War-on kívüli játékokra gondoltam – nem is tudtam, hogy ennek ilyen nagy közönsége van – vagy csak a FoW elbújt, mert arra ketten szavaztak. Számomra ez egy TELJESEN ismeretlen terület, nem szeretem a tankos-romantikus meg XX. századi történelmi játékokat. De tény, hogy jelen van, talán meséltek erről a hozzászólásokban, hogy ezek milyen játékok is valójában.

A Blood Bowl a szokásos kemény maggal rendelkező játék, ez nem is fog azt hiszem változni, csak az a kérdés, hogy mondjuk két év múlva mennyire fog előretörni a Dreadball, aminek beszerzésén magam is gondolkodom. Hallottam pletykákat a BB felélesztésről, ez nem tudom idén megtörténik-e. Mindenesetre a figurák kapcsolódnak a kedvencekhez meg a világhoz, ezért nagy a bázisa. Nyilván hosszú távon a DreadBall még a társasjátékos rétegbe is becsúszhat szerintem. Érdemes rá figyelni.

Ami engem még érdekelt, az az egyéb játékok sorsa, mint pl. az Infinity és a WarmaHorda. Utóbbi a maga 11 szavazatával lehet hogy nem mutat teljes képet, hiszen egy HÉT-en mintha többen szoktak volna lenni, de ezt Ti jobban tudjátok. Illetve tudom, hogy WMH csapat indult tavaly nagyobb külföldi bajnokságon, kemény stabil bázissal rendelkezik. 14 –> 12 volt a csökkenés, tehát páran abbahagyták? Mondjátok el, hogy van ez felétek. 🙂

Aztán itt van az Infinity, ami hála az Old One-oknak, komoly támogatottsággal rendelkezik a Gólem Műveknek köszönhetően – a játék izgalmas, egyedi, és alternatíva lehet 40K játékosoknak. Plusz, a kampány rendszere kiváló potenciál lehetne… még sem működik itthon. Ez a begyöpözöttségünk oka? Vagy a játék nem jó? Vagy túl sok játék van? Vajon az újoncok miért nem kezdenek ebbe bele? 18 – ról 13-ra csökkent a szavazatok szám.

S álljunk meg egy szavazatra, izé, szóra! 🙂

Ez eddig kb 40 (!) szavazat csökkenés volt a MAINSTREAM játékok tekintetében! Holott az elején írtam, hogy összesen 18 szavazattal érkezett kevesebb, mint két éve.

feketemagiaHa megnézitek a két listát, akkor láthatjuk, hogy a (világháborús és más) történelmi játékok bizony nagyrészt erősödtek – nagyjából a hiányzó szavazatok számával. Illetve még nagyon sok, kevésbé elterjedt játékok jelentek meg, 2-4-6 játékos számmal. Ezek lehet, hogy a régi emberek, akik áttértek, vagy ezt IS játszanak sok minden mellett.

Kérdés: vajon a történelmi játékos réteg nem szavazott két éve, vagy egyszerűen 20 ember áttért a történelmi játékokra? Hogy van ez? 🙂 Lehet mesélni! 🙂

S akkor a “maradék”, sok kis játék hullámzását figyelhetjük meg, amelyek betörtek vagy elmentek, ha összehasonlítjátok a táblázatokat. Ment pl. a LoTR és az Uncharted Seas (és a gyártó más játékai), de erősödött pár apróság: Bushido, Heroclix, stb… Ki-ki megkeresheti a maga játékát.

Látszik, hogy új játékosok minimálisan jönnek, és ha jönnek is, akkor a nagyokhoz csatlakoznak – a régi motorosok meg áttérnek más játékra, kipróbálnak ezt-azt. Nekem ez szűrődik le.

A cél valahol pedig az lenne, hogy új játékosokat szerezzünk. Nekik pedig alternatívára van szükségük – de szerény véleményem szerint, nem egy rétegjátékon belüli rétegjátékot kéne nyomni új arcoknak, mert nem lesz kivel játszaniuk, csak 1-2 emberrel. Nem tudnak versenyre járni, aminek valljuk be, a legnagyobb közösségépítő szerepe van szerintem a klubokon túl.

MalifauxCoverPreviewS ma (információim szerint) itthon 4 (+BB) játékból tudok rendesen versenyre járni, azaz új tapasztalatokat szerezni, fejlődni, új játékosokat, új seregeket megismerni: főleg 40K ugye, és Fantasy. Szerencsére van ugye a HÉT nekünk, és így a Malifaux és WM/H csapat is össze tud gyűlni, illetve a Malifaux-sok még gyülekeznek egyéb rendezvényeken.

Ezen kívül ugye van még egy komoly Blood Bowl réteg – és ha megnézed az első helyezéseket, akkor ezt az 5 játékok fogod megtalálni az élmezőnyben.

Újabb játékosokat – szerintem – tehát ezekhez a játékokhoz (plusz történelmi, plusz Infinity) kéne bevonzani – mert ha ez nem történik meg, akkor kihalunk majd, mint a dinoszauroszok. Szűk társaság  (TLK) játszik a Mordheim-mel, ami szintén kiváló kampányolásra ad lehetőséget. Olcsó játék, mert 5-10 figurával megvagyok, játékba csábításnak kiváló.

Hogy hova akarok kilyukadni? 🙂 Nem tudom. Talán nekünk is törekednünk kéne új emberek behozatalára? Új játékosok megfertőzésére? De azért valljuk be, egy új játékos lehet hogy jobban szeretne egy kb 10 babát felsorakoztató játékkal játszani, mint ahol le kell gyűjtenie súlyoz 10e-kért sok sok babát? És akkor már nem olyan játékot kéne nyomni, aminek van BÁZISA? 🙂 Amiben van élet?

StormravenPersze ezek csak általános gondolatok – én most azon dolgozom, hogy egy barátomat megfertőzöm fantasyval. De a legrégebbi barátom kilépett a fantasy-ból és áttért a Hordára. Az EDEN project is behalt – miért? Pedig a játék jó. Az Infinity sem fejlődik – pedig hatalmas támogatottsága van, és nem lehet rossz játék.

Summa summarum: én imádok versenyre és kampányba járni, csak ezért játszom a játékot – és azért kezdtem el 40K-zni, mert a fantasy versenyek ritkultak Bp-en. Lehet nem vagyok egyedül?

Miért ne lehetne ORSZÁGOS kampány szervezni, ahol az eredményeket mindenhonnan begyűjtjük? Ahol a vidéki klubok is be tudnának csatlakozni? Egyes boltoknak ez még érdeke is lenne – még sincs élet. Ha nekem boltom lenne, én biztos mindig és folyamatosan újabb és újabb rendezvényt, kampányt szerveznék, akár behal, akár nem.

Akárhogy is: HAJRÁ HÉT, jövök! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 5.0/5 (3 votes cast)

  11 hozzászólás to “Terepasztalos Játékok Magyarországon – 2013”

  1. Sziasztok!

    Én nem szavasztam, mert egyenlőre még nem Mo.-n játszom, szóval nem lenne pontos a kép. Részemről nagyon örülök a történelmi játékok térnyerésnek, 2 éve kampányolok azért, hogy ez így legyen. A blogokon is jól látható a fejlődés, már hatan vagyunk akik történelmi wargame témában blogolunk magyarul, kisebb-nagyobb rendszerességgel. A 20mm-es figurákkal játszott Bolt Action WW2 (vagy egyéb XX.-századi) játékokban látom én a történelmi játékok nagy adu-ászát az elkövetkezőkben, ezért én ezt a vonalat erősítem. A BA nagyon leegyszerűsítve egy ráncfelvart 40k, amit WW2-re írtak, és 20mm-es léptékben elérhető áron lehet játszani. A történelmi játékokhoz képest a sci-fi és a fantasy hátrányba van, mert a történelmi játékok jóval olcsóbbak, és a seregek többféle szabályokhoz is jók. Nincsenek tehát dogmatikus előírások, és nem kell a kitalált világ levédett stílusjegyeit külön megfizetni. Pl: LoTR. Korszakot játszunk nem szabályt, és minimum 4-5 gyártótól vehetünk figurákat, nem csak egytől.
    A versenyek közösségépítő erejét elismerem, évek óta látom a házi bajnokságokat a klubbunkban, ezért is tartom nyerőnek a Bolt Action-t, mert azt erre is teljesen jól lehet használni.
    A wargame játékosok mindig is megosztottak lesznek, mert a piaci kínálat lehengerlő, és folyamatosan fejlődik. Részemről teljesen lemondtam a sci-fi és fanatasy játékokról, mert a történelmi korszakaimat se győzöm, idővel és energiával, pénzről már nem is beszélve. Ettől függetelenül ezeket is szeretem, és a hobbi szerves és fontos részének tartom, arról már nem is beszélve, hogy a fiataloknak ezek sokkal vonzóbbak, mint a történelem.

  2. Érdekes ez a felmérés, de a kapott adatokat érdemes kellő óvatossággal kezelni. Rettenetesen sok torzító tényező bújhat meg a háttérben, úgyhogy komolyabb következtetések levonására semmiképpen nem alkalmas.

    Például a WM/H-s tábor biztosan nagyobb, mint amekkorát a helyezése mutat. Sok és nagy létszámú versenyeket tudnak belőle rendezni nem csak a HÉT-en. Saccra legalább akkora a közönsége, de talán inkább nagyobb, mint a Malifaux-é.

    Amúgy köszi a munkát, érdekes anyag!

  3. Köszi Csonti – én is így gondoltam, hogy “hol vannak a WMH-s emberek?” Nem járnak inkvizítorra se FB-ra? Hol gyülekeztek? 🙂

  4. Most kicsit hazabeszélek, de szóba hozok egy rétegjátékot, az Epicet.
    Én is Wm/H-zok és 40K-val is játszottam egy keveset, plusz belekóstoltam pár másik rendszerbe (Infinity, OWW2), de még mindíg ez a kedvencem és ennek egyszerű oka van: a közösség.
    Erős az összetartás köztünk, mind azért vagyunk, hogy népszerűsítsük ezt a játékot. Ez abban is megnyilvánul, hogy az aktív játékosok száma 3-ról már hatra nőtt, és vannak érdeklődők is szép számmal, akik próbaképp már játszották és elég pozitívak a visszajelzések. Nagyon fontos, hogy a játékért játszunk, még a hadjárat meccsekben sem kőkemény, kihegyezett seregek csapnak össze, nem szarozunk azon, hogy “te 1mm-el kisebbet léphettél volna csak”, ha úgy van és engem is zavar az ellenfél egy kirívóan rossz dobása, szívfájdalom nélkül újradobatom vele, akárhogy módosítja a játék eredményét. Szerintem ez a wargame lényege, hogy élvezzük a meccseket, szívesen játsszunk. Ez nagyon hiányzik az általam ismert más rendszereknél, ez pedig szerintem nem kedvez az új játékosok bevonzásának. Kiélezett seregek és őrjöngés, ha valami nem sikerül. Mondom ezt úgy, hogy néha én is hajigálom a kockát… 🙂

  5. a Csonti által említett értékekre reflektálva

    az nem elképzelhető, hogy mindez azért van, mert a legutóbb azért nagyobb publicitása / forgalma volt a blogodnak, ez a “kis” pihentetés nem tett jót a látogatottságnak

    egyébként ha alapul veszünk pár tényt:
    hétvégén fantasy HTC => 50 versenyző
    H.É.T. => 20+ Malifaux (fészen 102 fős csoport) / WarmaHorde játékos
    40k meg 40k 🙂

    egyéb játékrendszerekkel én is kacérkodnék (epic, warmaster, historical, valami ww2) de miután fantasy / malifaux-ra is csak ritkán van lehetőségem illetve nem nagyon lenne legalább még 1 ember, akit be lehetne ebbe “rángatni” így marad az itteni listán is szereplő top3-ban bent lévő 2 rendszer

    visszatérve, nickel is ellátott kérdőív, ami ki van küldve mind az inkvizítoron és az LFG-n is az érintetteknek, azzal már pontosabb eredményt kaphatnál, de pl nekem is van olyan ismerősöm, aki egyiken sincs fenn

  6. Egyrészt, rengeteg WW2 játék létezik, mindenféle léptékben, ezért (is) a nagy szám. Kb. olyan, mintha azt kérdezted volna, ki játszik fantasy témájú játékkal. OWW2, Bolt Action, Disposable Heroes, Rules of Engagement, Battlegroup Kursk, Rapid Fire, IABSM, ezek, amiket játszogatnak emberek itthon, jellemzően minden társaság másikat 😀 A népszerűség okai pedig: tankok, olcsó 1:72-es figurák, tankok, a sokféle szabály által nyújtott sokféle játékstílus, és persze a tankok.

    Másrészt valóban kicsit fals az eredményed, hiszen a blogodat főként olyanok követik, akik érdeklődnek a Warhammer/Malifaux iránt, szóval nyilvánvalóan arányaiban ez a pár játék erősen felülreprezentált. Nagyjából azt tudtad meg, hogy a Warhammer/Malifaux társaság milyen más játékokkal játszik még 😀

  7. Én nem vagyok már benne a WM/H-ban, de van élet az Inkvizítoron (http://inkvizitor.hu/index.php/forum/viewthread/122/), az LFG-n (http://lfg.hu/forum/index.php?showtopic=16223) és van dedikált Facebook oldal is (https://www.facebook.com/groups/warmachine.hun).

  8. Egyéb WW2-nél Miskolcon most kezdünk el Operation World War 2-t játszani, és eddig nagy élmény, az egyesével talpalt 20mm-es WW2 cuccok pedig rengetegmindenhez jók (Bolt Action többek között), és mint János kolléga is említette, nincsenek horribilis árban. Jelenleg 3 doboz PSC-s figurából megvan a német seregem, ami került olyan 15000 pénzbe, de attól függően, hogy melyik figura tetszik az embernek, és mennyivel akarja olcsóbban megvenni a cuccokat, lehet ez olcsóbb is.

  9. Mellesleg egy google formos szavazást tényleg lehetne csinálni, és megjelentetni minden létező itthoni oldalon, fórumon, blogon, facebook csoportban – én pl. kitenném hírként és fórumtémaként is, mert érdekel engem is.

  10. Csakugyan kicsit torz ez a kép…
    A kemény mag nagyon büszke a dicsőséges ötödik helyre,de egy kezemen meg tudom számolni azokat a versenyeket,amelyeken 16+ edző vett részt…
    Hol is vannak akkor ezek a szavazók? Mit csinálunk rosszul…?

  11. Tudom lehet nem szorosan ide kapcsolódik témához, de érdeklődni szeretnék
    Fót környékén van esetleg játékos partner?
    Warhammer Fantasyra akár 2500 pts-re. Skaven seregem van , de alakulóban van egy Démon sereg is.
    Jelentkezők válaszadásait előre is köszönnöm!

Sorry, the comment form is closed at this time.